Érdekes feltevést olvastam egy tegnapi cikkben a kontinensünk jövőjét meghatározó új európai kormány – értsd: Európai Bizottság – vezetőjének kijelöléséről. Túl sok esélyt nem adhatunk a tippnek, de kombinálni mindig érdekes. Annál inkább illik óvatosnak lennem, mivel előfordulhat, hogy mire nyilvánosságra kerül a bejelentésem, ma délutánra már meglesz az ideiglenes „végeredmény.”
Igen, ma az Európai Parlament legnagyobb pártcsaládjának, az Európai Néppártnak (EPP) kétnapos kongresszusán, Helsinkiben kiderül, hogy ki vezetheti majd az Európai Unió kormányát a korszakos jelentőségűnek kikiáltott európai parlamenti választás után, jövő év májusától. A szabály az, hogy a választásokon legtöbb képviselői helyet szerzett pártcsaládé lesz az Európai Bizottság elnöksége – a győztes pártcsalád pedig megint nemigen lehet más, mint az Európai Néppárt, úgymond a középjobb. Ennek a konglomerátumnak egyre sürgetőbb ténylegesen felvennie a harcot az elharapozó populista és szélsőjobboldali erőkkel, hogy azok ne verhessék szét az Uniót. (A helyzet külön bája, hogy ilyen erők a saját kebelében is vannak, és a Néppártnak most az általuk hozott szavazatokra is szüksége van, tehát ha fellép ellenük, akkor gyengül, mert szavazatokat veszíthet, ha meg nem lép fel ellenük, akkor is gyengül, ahogyan egy szervezetet felemésztenek a rákos sejtek, ha nem sikerül kiiktatni, hatástalanítani őket. Van egy harmadik megoldás is, persze, a cinkos összeműködés: „mi úgy teszünk, hogy fellépünk ellenetek, ti úgy tesztek, hogy megjavultok, kéretik ezt legalább látszatra elfogadni – közben mindaz, amit műveltetek, el van felejtve, nem lesz következménye, de sírva kérünk, legalább többet ne lopjatok a közösből”.)
Hogy személy szerint ki (lesz) a befutó? Nyílt titok: a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) negyvenhat éves elnökhelyettese, a nagyon konzervatív és nagyon keresztény Manfred Weber a legesélyesebb arra, hogy az EPP csúcsjelöltje legyen, annál is inkább, mivel őt a testvérpárt német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Angela Merkel kancellár is támogatja.
Nos, pont ebből a támogatásból következhet a meglepő forgatókönyv, amelyet említettem. Tudniillik „forrásom” szerint éppen Angela Merkel személye boríthatja fel a “versenyt”. Ugyanis, mondják, a német konzervatívok közül mint többen vetik fel, hogy Merkel névleg is elvállalhatná azt a pozíciót, amelyet gyakorlatilag évek óta betölt: legyen ő az Európai Bizottság, vagyis az európai kormány miniszterelnöke! „Merkel nemrég mondott le a CDU vezetéséről, és a bizottság elnöki posztja sokkal jobban hangzik, mint még lehúzni három évet kancellárként vegetálva. Merkel ugyan támogatja Webert, de vannak olyan tippek, amelyek szerint a bajor politikus csak helytartó marad addig, amíg Merkel beszáll a versenybe.” (Jelentkezni tulajdonképpen október közepéig lehetett, tehát ez a cselfogás – ami engem arra emlékeztet, amikor Traian Basescu átvette az elnökjelöltséget a drága Stolótól – egy következő csúcstalálkozó döntése lehetne. S ha már itt tartunk, nem feledhetjük, hogy az Európai Néppárt mennyire hatékonyan támogatta a Traian Basescu és Monica Macovei nevével fémjelzett eredeti román dossziédemokráciát, támogatja annak mostani johannita folytatását, és amennyire elnéző a protokollumokat ihlető „binom” huncutságaival szemben, annyira szigorú a jelenlegi balliberális kormánnyal. Választásokkor a helyzet mindig fokozódik…)
Szóval izgalmas, szép sztori, szcenárió ez a merkeles, megvalósulása igazi élmény lenne. Ne ítéljenek el, hogy előre örülök a konstrukciónak.
Mint ahogy nagyon megörvendtem, amikor a tudósításokban, a pompás helsinki képeken láttam érdekvédelmi szervezetünk képviselőit, Kelemen Hunort, Porcsalmi Bálintot, Vincze Lórántot, Winkler Gyulát és a többieket. (Sógor Csaba hiányát ezek mellől a vérbeli konzervatív jobboldali politikusok mellől szarvashibának tartom…) Láttam Jean-Claude Juncker távozásra kész EB-elnököt is: nyilvánvalóan nem ivott, de ez nem látszott meg rajta.