70 éves a bukaresti Zsidó Színház – és egy nemzetközi fesztivállal ünnepli születésnapját, a TESFEST-tel, amelyik megérte immár a harmadik kiadását. Amit szintén ünnepelni kell – hiszen egy jiddis nyelven zajló színházi találkozó Romániában, ahol immár alig vannak zsidók, és jiddis nyelven beszélők még annál is kevesebben találhatók itt, mégis, mint láthattuk, szép közönsége van az előadásoknak.
Mivel magyarázható ez? Mindenekelőtt azzal, hogy a jiddis színházi fesztivál előadásain valóságos értékek csillannak meg a szemünk előtt. Ami – sajnos – nem mindennapi jelenség sem nálunk, szép hazánkban, sem pedig a nagyvilágban. Ezért is rendkívül sokat mondó a fesztivál címere: egy maszk hatalmas szemekkel. Hát bizony meresztenünk kell a szemünket, hogy meglássuk világunk rejtett értékeit.
Ami vigasztaló, hogy ezek az értékek mégiscsak léteznek – érdemes tehát meresztenünk a szemünk. És mint láttuk, ezeknek az értékeknek a hordozói is léteznek – szép számmal. A nyitó előadáson – a bukaresti Állami Zsidó Színház Marienbad című produkcióján már kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy jól jár az, aki színházba jön ide – jó hangulatú utazást tehet a burleszk humor világában. Salom Aleihem, az előadás alapjául szolgáló regény szerzője szerint a lengyel zsidók azért jártak üdülni Marienbadba, mert ott levetkőzhették az úgy nevezett jólnevelt viselkedés szorító egyenruháját, s megengedhették maguknak akár a legbolondabb játékokat is – férfiak például nőnek adták ki magukat, így akartak közelebb férkőzni a jóképű nagyságákhoz – és olyan helyzetek teremtődtek, hogy volt min nevetni. A látszat pillanatról-pillanatra „megsemmisítette” a lényeget. S ehhez a nehéz és rendkívül igényes munkát követelő feladathoz kiváló – pontos és szellemes – színpadi megoldásokat talált az előadás rendezője és dramaturgja, Andrei Munteanu, Vanda Ștefănescu koreográfussal együtt. Az előadás késélen táncolt, elejétől végig, de nem vágta meg magát senki. Izgalmas volt.
A fesztivál második estéjén lengyel előadást láthattunk – a Bibliai énekeket, a Varsói Zsidó Színház produkcióját. Ebben is részt vett Andrei Munteanu, ugyancsak dramaturgként, ő hozta „színpadi helyzetbe” Icik Manger verseit – melyek alapján korszerű, mai hangon szóló színházi oratóriumot láthattunk – érdekes új műfajt -, melyben a Tora szereplői mai emberként jelennek meg, és nagyon komolyan csinálják. Ezért olyan szép és szellemes ez az előadás. Továbbá azért is nagyon szép, mert a bukaresti Nagy Zsinagógában adták elő, ahol a színházi világításnak köszönhetően, hol kéken, hol rózsaszínen, hol pedig közönséges villanyfényben jelent meg ennek az épületnek a csodálatos belseje. Lenyűgöző volt.
A harmadik este amerikai zsidó táncosnőket láthattunk a Mamelosh in Dance című előadáson, ahol a női magamutogatás pillanatait és fogásait járták körül szellemesen. Az előadás megkezdése előtt imát hallgathattunk, állva, jiddis nyelven; az ima végén pedig azt kellett mondanunk, hogy Ámen. Replikánk eléggé katolikusan hangzott, pedig a Holokauszt áldozatainak kívántunk nyugodalmat – őrájuk emlékeznek világszerte október 9-én.