Idén is ünnepi fogadtatásban részesültek a partiumi és erdélyi vasútállomásokon a csíksomlyói búcsúba utazó hívek. A Boldogasszony zarándokvonat tegnap reggel indult el a csíksomlyói búcsúba tartó zarándokokkal a budapesti Nyugati pályaudvarról. A zarándokvonatot Erdély számos településén virágokkal, zászlókkal fogadták. A zarándokok ma Madéfalvára, Csíkszeredába, majd Csíksomlyóra mennek, szombaton a csíksomlyói búcsún vesznek részt, a búcsú egyik legnagyobb keresztaljaként felvonulva a kegytemplomhoz. Az ünnepi szentmise is szombaton lesz délután fél egytől Csíksomlyón, a szentmisét a Duna Televízió, az Erdélyi Mária Rádió és a kegyhely honlapján a Csíksomlyói Ferences Kolostor élőben közvetít. Vasárnap a Gyimesekben várják a zarándokokat. A gyimesi pünkösdi ünnepségek többsége Kontumácon zajlik. Az ünnepi események sorozata már ma délben megkezdődött a Gyimesekben is, például a Felvidékről érkező zarándoknak bemutatott be szentmisével. Az idei csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot, amelyre nem csak külföldről, hanem Románia minden tájáról is érkeznek búcsúsok ma este 7 órakor kezdődő szentmise nyitja meg, a szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás lesz.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...