Nászta Katalin könyvét lapozgatom ? beszélgetések a romániai magyar színházak egykori nagyjaival ? akik harminc évvel ezelőtt meghatározták a romániai magyar színházi világunkat. Sőt, hatásuk még ma is érződik, mert azok a színészek, akiket ők neveltek, akik tőlük lopták a színészi mesterséget, azok ma is példaképüknek tekintik őket. Lásd a könyv szerzőjét, Nászta Katalint, aki rendíthetetlen híve annak, amit ők csináltak, és amit ők vallanak a színházról.

Hadd, idézzünk néhány gondolatot tőlük. Barkó György kolozsvári színész például azt mondja: ?Nem kell belekékülni az átélésbe?. És igaza van! Inkább jelen kell lenni ? talán ez a lényeg. És nemcsak a színpadon érvényes ez, de az élet minden területén. Ha el akarunk érni valamit, nem az erőlködés a fontos, hanem a jelenlét és az igazi ? a megfontolt! ? cselekvés.

A Vitályos Ildikóval való beszélgetés során kiderül: ?A színész is felnevelendő gyermekek közé tartozik, nemde?? Csíky András pedig, akinek köszönhetően életemben először láttam amleteH

Hamletet, még iskolás koromban, ez a nagy művész idős korában is örökké fiatal. Azzá avatja őt a ?kedvessége, nyíltsága, meg az öröm, hogy munkájáról beszélhet? – állítja róla Nászta Kati. Pedig nem könnyű a színészi munka. Ugyancsak Csíky Andrástól hallhattuk: ?Egy nagy feladat, alakítás előtt, ha megnézne az orvos, azonnal berendelne a kórházba??

Harag Györgytől megtudhatjuk, hogy az előadás idején ?pár órára a közönség közösséggé lesz? ? és ez talán a színház legnagyobb érdeme. Ezért kell csinálni, ezért is csinálják. /És annak idején ettől féltek a cenzorok, leginkább?/ Tompa Gábor pedig hozzáteszi: ?Nem lehet általában kérni egy doboz gyufát?. Vagyis a színház nem olyan, mint a politika, tennénk hozzá szerényen?

Cseke Gábor a könyvről vélekedve azt állítja: ?A pódium az égbe emel és a pokolba taszít? A színjátszás örvény? ? amely nem hagyja nyugodni, szunnyadni a nézőtérre beülő gyanútlan polgárt. És éppen ez a jó benne. Így talán még megszabadulhat a ?kényszerű elfojtásoktól, tiltásoktól? ? amikben nap mind nap részesül. Lám, lám mégiscsak jó valamire a színház. Éppen ezért a hallgató figyelmébe ajánljuk Nászta Katalin közel 600 oldalas könyvét ? Thália erdélyi napszámosait -, amely a Tinta kiadónál jelent meg Sepsiszentgyörgyön -, hogy e könyvet olvasva még nagyobb bizalommal járjon színházba, mert ott közösségben érezheti magát.