A Belügyminisztérium felkészült a meteorológiai figyelmeztetés által érintett megyékben esedékes beavatkozásra.A szaktárca kiegészítette személyzetét és felszerelését azokban a megyékben, ahol sárga és narancssárga jelzésű hidegre, havazásra, és hóviharra vonatkozó riadó van érvényben.Carmen Dan belügyminiszter közölte: több mint 13 ezer rendőr, tűzoltó és csendőr áll készenlétben, és arra kérte a lakosságot, hogy az érintett térségekben csak szükség esetén keljenek útra ebben az időszakban.Az Egészségügyi Igazgatóságoknak fel kell készülniük a kedvezőtlen időjárási viszonyok okozta esetleges rendkívüli esetek megoldására. A szaktárca közleménye szerint, felszólították az igazgatóságokat, hogy minden megyében mérjék fel a dialízist igénylő páciensek, a krónikus betegek, a veszélyeztetett vagy utolsó hónapokban levő várandósok, a folyamatos orvosi felügyeletet igénylő gyerekek, valamint a különleges szükségletű idősek számát. Emellett az Egészségügyi Igazgatóságoknak fel kell mérniük a kórházak és a sürgősségi esetek ellátására rendelkezésre álló gyógyszerkészletet is.
Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...Bizalmatlansági indítvány a független szenátoroktól
Az Ilie Bolojan vezette 'progresszív kormány' képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást…
Tovább...Holnap eldől az óvás sorsa
A Legfelsőbb Törvényszék és Semmítőszék pénteken dönt arról, hogy nyújt-e be óvást az alkotmánybírósághoz a bírák nyugdíját szabályozó új törvénytervezettel…
Tovább...