A Sanitas Szakszervezeti Szövetség országos szervezete ma dönt arról, hogy milyen módon folytatja a tiltakozást amennyiben a kormány továbbra sem veszi figyelembe javaslataikat. Az érdekvédelem a bértörvényt kiegészítő sürgősségi kormányrendelet módosítását kéri, és felrója a Parlamentnek, hogy az utóbbi időben megakadályozták a szervezet képviselőit abban, hogy részt vegyenek a parlamenti bizottságok és a plénum ülésein. A Sanitas szakszervezet alelnöke Romeo Sandu azt állítja, hogy csak papíron létezik az egészségügyi miniszter által március elsejétől ígért jelentős béremelés.Az érdekvédelem képviselője kijelentette, az egészségügyben a bérek korántsem fognak 70 és 172 százalék közötti arányban növekedni, mint ahogyan azt Sorina Pintea tárcavezető ígérte. A bérkiegészítés egyrészt az év eleje óta bevezetett adóügyi módosítások miatt lesz kisebb, illetve annak is negatív következménye lesz, hogy az ágazatban a különböző pótlékok nem haladhatják meg az alapbér 30 százalékát.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...