Elnapolták a kárpátaljai magyar szervezetek vezetői a szerdára Kijevbe kitűzött egyeztetést a kisebbségek anyanyelv használati jogait súlyosan sértő oktatási törvényről Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszterrel, mert a tárca a napokban jelezte, hogy nem a törvény nyelvhasználatot szabályozó 7. cikkéről, hanem egy még kidolgozás alatt lévő jogszabály-tervezetről szeretne tárgyalni. Az egyeztetés elmaradásával kapcsolatban Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, az ukrán parlament képviselője tegnap elmondta: ?Örvendetes, hogy megállapodás született a konzultációk megkezdéséről a kárpátaljai magyar közösség képviselői és a kijevi oktatási tárca között, de meglátásunk szerint a tervezett új szabályozás semmilyen előrelépést nem tartalmaz az oktatási törvény vonatkozó passzusához képest. Ahhoz, hogy érdemben tudjunk tárgyalni a minisztériummal, alapos elemzésre és előzetes konzultációkra van szükségünk, ráadásul nem ismerjük a törvénytervezet teljes szövegét, s az abból kiragadott rész nem szolgálhatott volna alapul érdemi egyeztetéshez ? mondta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.
A kimaradástól való félelem helyett éljünk a tudatos választás szabadságával
A fiatalok számára különösen fontos szemléletváltást helyez előtérbe a román közszolgálati rádió Bukarest FM csatonája a Maradj biztonságban a neten…
Tovább...Ünnepelt a romániai magyarság március 15-én
Az RMDSZ központi rendezvényét Kolozsvár főterén tartották, ahol beszédet mondott Kelemen Hunor szövetségi elnök. Birtalan Albert tudósítása. Nicușor Dan államfő…
Tovább...Az államelnök és a miniszterelnök is köszöntötte a magyarokat március 15. alkalmából
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából. "A magyarság napja különleges…
Tovább...Magyar állami kitüntetéseket kaptak Romániában élő vagy innen elszármazott magyar művészek és tudósok
A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami kitüntetéseket. A Kolozsvári Rádió…
Tovább...