Több mint hetven év után először lesz látható a budapesti Szépművészeti Múzeum felújított Román csarnoka, amelyet március 15-től húsvétig ingyenesen megtekinthet a közönség – jelentette be a csarnok hétfői sajtóbejárásán Balog Zoltán, Magyarország emberi erőforrások minisztere. A Szépművészeti Múzeum egyik legszebb termét még a második világháború idején zárták le és a kijavítatlan háborús sérülések miatt mostanáig nem is nyitották meg. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója elmondta, a beruházásnak köszönhetően a Román csarnokkal együtt csaknem 2000 négyzetméterrel nőnek a kiállítóterek és a műtárgy-raktáraknak is félezer négyzetméterrel több hely jut majd. A következő hónapokban visszaköltöznek a Szépművészeti Múzeum 19. század előtti gyűjteményei, majd az egész épület október 25-én nyílik meg a látogatók előtt egy Leonardo-kiállítással, amelynek a szintén most helyreállított, eddig nem látogatható Michelangelo-terem ad otthont.
Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...Bizalmatlansági indítvány a független szenátoroktól
Az Ilie Bolojan vezette 'progresszív kormány' képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást…
Tovább...Holnap eldől az óvás sorsa
A Legfelsőbb Törvényszék és Semmítőszék pénteken dönt arról, hogy nyújt-e be óvást az alkotmánybírósághoz a bírák nyugdíját szabályozó új törvénytervezettel…
Tovább...