A Kárpát-medencei magyar kapcsolatok ? azaz a szorosan értelmezett nemzetpolitika ? szempontjából összességében az elmúlt négy esztendő volt a legjobb és legsikeresebb, amely békeidőkben az utóbbi száz esztendőben a magyarságnak megadatott ? fogalmazta meg beszédében Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma tegnapi budapesti plenáris ülésén. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, a magyar kormány nemzetpolitikájában továbbra is az a meghatározó, hogy nem Budapestről kell megmondani, mi a jó a határon túli magyar közösségeknek, hanem nekik kell megmondaniuk, milyen álláspontot képviseljen a kormány az érdekükben. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma ülése végén zárónyilatkozatot fogadott el. Ebben a dokumentumban egyöntetű támogatásról biztosítják a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés/Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, amely a nemzeti kisebbségek védelme európai uniós keretének megteremtését kívánja elősegíteni.
Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...Bizalmatlansági indítvány a független szenátoroktól
Az Ilie Bolojan vezette 'progresszív kormány' képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást…
Tovább...Holnap eldől az óvás sorsa
A Legfelsőbb Törvényszék és Semmítőszék pénteken dönt arról, hogy nyújt-e be óvást az alkotmánybírósághoz a bírák nyugdíját szabályozó új törvénytervezettel…
Tovább...