A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) közös küldöttsége hivatalosan is Klaus Johannis államfő elé terjesztette a Viorica Dăncilă európai parlamenti képviselő miniszterelnöki jelölésére vonatkozó javaslatot – nyilatkozta Liviu Dragnea a Cotroceni-palotában zajlott egyeztetést követően.

A PSD-elnök közölte: ismertették az államfővel azt az eljárást is, amelynek nyomán Viorica Dăncilát jelölték a Mihai Tudose lemondásával megüresedett kormányfői tisztségre. A Cotroceni-palotában ma kormányalakítási egyeztetések folynak. Az  államfő által megszabott ütemterv szerint adásunkkal egyidőben az RMDSZ, és a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának küldöttségét fogadja az elnök miután elsőként a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének küldöttségével tárgyalt, őket követte a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség, és a Népi Mozgalom Párt.

Az Alkotmány 103. cikkelye értelmében az államfő ? a parlamenti többséggel rendelkező párttal való egyeztetés nyomán ? miniszterelnök-jelöltet nevesít. A Parlament két házának együttes plénuma tíz napon belül kell hogy szavazzon az új kabinet névsoráról és a kormányprogramról. Az RMDSZ egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy támogatja-e a jelöltet vagy sem, azt viszont hangsúlyozták, hogy fontosnak tartják a mielőbbi kormányalakítást.