A tegnapi tüntetést követően bejelentette, az általa alapított Románia 100 platformból néhány hónapon belül egy politikai párt fog kiválni. Dacian Ciolos volt uniós biztos 2015 novemberétől az idei év első napjaiig függetlenként vezette az ország szakértői kormányát. A tavaly decemberi parlamenti választások előtt ? mivel nem volt hajlandó politikailag elkötelezni magát ? lemondott tisztségéről. Románia 100 Platform néven tavaly októberben programdokumentumban vázolta fel, milyennek szeretné látni a modern Romániát. A platform köré csoportosuló értelmiségiek mostani találkozóján Ciolos úgy fogalmazott: a mozgalmat nem azért hozták létre, hogy ?a pálya széléről? kommentáljanak, hanem tenni is akarnak azokért az elvekért ? a tisztességes kormányzás, a felelős politizálás, a munka becsülete, a szegénység felszámolása, a bürokrácia visszaszorítása ? amelyeket meg akarnak honosítani a román társadalomban. Azt is hozzátette, tudja, hogy az ellenzék szétforgácsolásával vádolják, de azt ígérte, pártja együttműködik majd a többi ellenzéki erővel, és nem harcol azok ellen, akikhez ideológiai téren rokoni szálak fűzik.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...