November ötödikén kezdődött és vasárnap estig tart az Ars Hungarica fesztivál Nagyszebenben. A nyolcnapos rendezvény célja kulturális élményt kínálni a látogatóknak, a helyi közösségnek és hangsúlyozni a magyar jelenlétet a Kárpát-medence határán. Ugyanakkor, a más nemzetiségű személyeknek magyar kulturális bemutatkozási platform a nagyszebeni Ars HUNGARICA fesztivál amely teljes nyitottsággal közelíti meg az etnikailag vegyes családokat. Serfőző Levente, a fesztivált szervező HÍD ? Szebeni Magyar Egyesület vezetője a megnyitón elmondta, nagy öröm számára, hogy ez a rendezvénysorozat megérte 12. születésnapját, amely köszönhető a támogatóknak és a segítő önkénteseknek egyaránt. A 2017-es Ars HUNGARICA fesztivál keretén belül több olyan programon is részt vehet a közönség, amelyet Arany János születésének 200 évfordulója alkalmából szerveznek.Ma délután négy órától a Magyar Fotóművészek Világszövetségének kiállítása nyílik meg a nagyszebeni Polgármesteri Hivatal belső udvarán, öt órától a Habitus könyvesboltban Újszászi Ilona: Hogyan lettek ők amerikai magyarok? című könyvét mutatják be, este hét órától a Gong színházban az Udvari KamaraSzínház előadásában a Halottak napjától Virágvasárnapig című darabot nézhetik meg fesztiválbérlettel, illetve a helyszínen megváltható jeggyel. Este kilenc órától a Music Pubban Koszika & The HotShots koncertezik.
Kína a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik
2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt Kína – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
Tovább...EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz.
Tovább...Az EB felszólította ma a tagállamokat
Az EB arra szólította fel ma a tagállamokat, hogy gyorsítsák fel az uniós életkorellenőrző alkalmazás bevezetését, és tegyék azt elérhetővé az év végéig.
Tovább...