A klímaválság fejleményeit két aktuális történés helyezi ismét a nemzetközi közvélemény figyelmének előterébe. Az egyik Trump amerikai elnök döntése, miszerint felmondja a párizsi Klímacsúcson született egyezményt. A másik, hogy a németországi un. Jamajka koalíció létrejöttének egyik legfontosabb akadálya is a klímapolitika körüli nézetkülönbség.

Mindkét esetben, Németországban és Amerikában is a szénerőművek üzemeltetése az, ami a problémákat okozza. Németországban éppen környezetvédelmi érvekre hivatkozva, valójában a német bányaipar védelmében sorra leállították az atomerőműveket, és annak ellenére is szénerőművekkel voltak ?úgymond? kénytelenek helyettesíteni őket, hogy az állam a megújuló energiákra, a nap- és szélerőművekre hatalmas összegeket költött. Csakhogy sem a széljárás, sem a napsütés nem szabályozható, s egyelőre még nem léteznek megfelelő technológiák a napos, illetve szeles időszakokban termelődő energia tárolására. Ezért a hézagokat, melyek jelentékenyek, a szénalapú hőerőművek termelésével kell kitölteni.

Igaz ugyan, hogy Kína és India jelentős mértékben csökkentette a melegházgázok kibocsátását, de ezeket az eredményeket a nyugati szénerőművek gyarapodása rögtön le is rontotta.

A DPA hírügynökség minap kiadott tudósítása szerint, ha az államok továbbra is ugyanazt teszik, amit eddig, a párizsi klímacsúcs célkitűzései nem teljesülhetnek. Ezek a célkitűzések azt irányozzák elő, hogy a Föld átlaghőmérséklete az évszázad végéig nem haladhatja meg az ipari forradalom kezdetéhez viszonyított 1,5,-2 fokot. Ahhoz, hogy a klímarendszer egyensúlya ne bomoljon meg, az átlaghőmérsékletnek mindenképpen 2 fok alatt kell maradnia.

Újabban az UNEP, az Egyesült Nemzetek környezeti programja a 3 fokot sem tudja kizárni. A napokban Genfben a 8. Emission Gap Report cím alatt bemutatott jelentés szerint sürgős kényszer, hogy az államok a rövidtávú intézkedések foganatosítását felgyorsítsák, a hosszú távú célokat pedig sokkal ?becsvágyóbban? fogalmazzák újra.

Számos szakértő véli úgy, hogy az évszázad végére már az átlaghőmérséklet 1,5 fokos növekedése is alig elviselhető következményekkel járhat: elolvadnak a sarki jégsapkák, a tengerek szintje drasztikusan megnövekszik, s mindennapossá válhatnak az extrém időjárási jelenségek. Hogy mit jelenthet ez, abból a 2017-es év sorozatos hurrikánjai, szárazságai, s következésként alig megfékezhető bozót- és erdőtüzei, özönvízszerű áradásai már ma is bőséges ízelítőt nyújthatnak.

Pedig még csak ?pusztán? 1,2 foknál tartunk.

Tavaly az üvegházgázok kibocsátása 1 gigatonnával növekedett, ami (a légiforgalmat is számítva) egész Európa közlekedési rendszereinek egy évi széndioxid kibocsátásával egyenértékű.

Elkerülhetetlen tehát a szénerőművek termelésének visszaszorítása. UNEP jelentés szerint a földi széntartalékok 80-90 százalékának a talajban kell maradnia. Csakhogy a szénerőművek nem csak termelésüket tartják fenn, de számos állam új erőművek felépítését és üzembe állítását is tervezi. (Többek közt épp a Trump-féle Amerika.) Ez pedig valóban katasztrofális következményekkel járhat. Arról nem is beszélve, hogy a világ számos országában, egyebek közt minálunk is a hagyományos fűtésre beállított háztartások kályháiban gyakorta olyan hulladékokat is fűtőanyagokként használnak, melyek sokszorosan szennyezőbbnek a hőerőművek füstjénél is. (Csak mellesleg jegyzem meg, hogy én a ?tiszta levegőjű? Magyarvistán sem cigarettáim füstjétől, hanem a szomszédos kémények füstjétől fulladozom.)

Úgy tűnik, hogy a gazdasági megfontolások és az atomenergiától való félelem egyelőre súlyosabban esnek a latba, mint a környezetvédelmi megfontolások.

Annak ellenére is, hogy a sarkokról folyamatosan érkeznek az aggasztóbbnál aggasztóbb jelentések. Már az egymást követő második évben élünk, amikor az Antrarktiszon ?reménytelenül? magasra ugrik a hőmérséklet. ?Forró viharok? nyomán néha már 10 Celsius fokot is elérő hőhullámokat mértek. Ez már antarktiszi viszonyok közt is olvadáspont. A mérések szerint az antarktiszi régió kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a világ többi része, és ennek hatása van Észak-Amerika és Európa időjárására. Óriási területek maradnak jégmentesen, és az Óceán felületei még több hőt tudnak felvenni a napsugárzásból. Ami tovább rontja a helyzetet.

Az UNEP beszámoló ezek ellenére sem vádolható pánikkeltéssel. Szerzői úgy vélik, hogy a helyzet normalizálása, ha tényleg megvolna hozzá a politikai akarat, még mindig lehetséges lenne.

Az igazán kínos kérdés azonban úgy hangzik: vajon még meddig?