Az államalapítás ünnepén, augsztus 20-án Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke nevében Pótápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár átadta a Külhoni Magyarságért Díj elismeréseket az erdélyi díjazottaknak a kolozsvári főkonzulátuson. Horváth Anna, a kincses város volt alpolgármestere, Kató Béla püspök és Tamási Zsolt József történész részesültek a kitüntetésben. Pótápi Árpád János államtitkár Dobó István gondolataival kezdte beszédét, miszerint ?a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében?. Az elöljáró szerint ma is ez nemzeti megmaradásunk legnagyobb titka. A magyarok ereje soha nem a fegyverekben, a lélekszám fölényében vagy a haragos gondolatokban rejlett, hanem a lélekben, magyarázta.?A Külhoni Magyarságért Díj elnyerői a tavalyi és az idei évben is olyan erdélyi példaképek, akik nem hátráltak meg a nehézségek idején, magyarságukat vállalva tették azt, ami rájuk bizatott? ? mondta az államtitkár. Hozzátette, a közösség sikerét soha nem a győzelemben, hanem a helytállásban kell mérni.
Izrael teljesen kivonulhat Gázából
Ennek feltétele azonban az, hogy a Hamász bocsássa el az a több mint száz túszt akiket még mindig fogva tartanak.…
Tovább...25. alkalommal szerveznek cigányfolklór tábort Háromszéken
A háromszéki Cigányfolklór Tábor 1999 óta az erdélyi néptáncvilág meghatározó rendezvénye. Erre idén július 28. és augusztus 4. között kerül…
Tovább...Több szak esetében is túljelentkezés van a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen
A nyári felvételi időszak a végéhez közeledik, a héten lezárult az iratkozás, zajlik a helyek visszaigazolása a Sapientia egyetem négy karán,…
Tovább...A Neptun Deep környezetvédelmi engedélyének visszavonását kéri a Greenpeace Románia
A Greenpeace Románia ma bejelentette, hogy panaszt nyújtott be a Konstanca megyei Környezetvédelmi Ügynökségnek, amelyben a Neptun Deep beruházás környezetvédelmi…
Tovább...