Vélhetően illegális bevándorlókat szállító halászhajót fogott el a parti őrség a Fekete-tenger román felségvizein. Alexandru Ion, a parti őrség szóvivője szerint a gyanús hajót Mangaliától 23 tengeri mérföld távolságra észlelték vasárnap éjszaka. Az Agerpres beszámolója szerint román zászló alatt közlekedett, de nem volt név rajta. Két járőrhajó bekísérte a kikötőbe, ahol kiderült, hogy 45-50 személy tartózkodik a fedélzetén, állampolgárságukat ezután állapítják meg, tette hozzá a szóvivő.
Izrael teljesen kivonulhat Gázából
Ennek feltétele azonban az, hogy a Hamász bocsássa el az a több mint száz túszt akiket még mindig fogva tartanak.…
Tovább...25. alkalommal szerveznek cigányfolklór tábort Háromszéken
A háromszéki Cigányfolklór Tábor 1999 óta az erdélyi néptáncvilág meghatározó rendezvénye. Erre idén július 28. és augusztus 4. között kerül…
Tovább...Több szak esetében is túljelentkezés van a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen
A nyári felvételi időszak a végéhez közeledik, a héten lezárult az iratkozás, zajlik a helyek visszaigazolása a Sapientia egyetem négy karán,…
Tovább...A Neptun Deep környezetvédelmi engedélyének visszavonását kéri a Greenpeace Románia
A Greenpeace Románia ma bejelentette, hogy panaszt nyújtott be a Konstanca megyei Környezetvédelmi Ügynökségnek, amelyben a Neptun Deep beruházás környezetvédelmi…
Tovább...