Gelencének nem volt népi gyógyfürdője, de a nagyközséghez tartozó Nádika-tető alatti területen több édesvizű forrás található, így a Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kalákamozgalom szervezői szerint adott volt a lehetőség egy ún. forrásfürdő létrehozására.

A tíz napig tartó munkálatok során naponta átlagosan 100-110 önkéntes személy kalákázott.

? Szász István
? Szász István

A nagyrészt magyarországi tájépítész egyetemistákból (ugyanakkor gelencei ácsokból) álló csapat, természetes és helyi anyagok felhasználásával, zsindellyel fedett forrásházat, fürdőmedencét, közösségi háznak megfelelő fedett, emeletes filagóriát, földbe ásott mellékhelyiséget és spirál öltözőt épített. Mindemellett kerítéseket fontak, fűzépítményeket-, játszóteret és napozó padokkal ellátott pihenőhelyet alakítottak ki, motívumokkal díszített információs táblákat festettek, valamint megoldást találtak az erózióvédelemre.

Idén a bikfalvi Péter Alpár természetművész is hozzájárult egy helyben készült, vízhez kapcsolódó, alkotásával a kalákához.

A szombat délben tartott avatóünnepségen mi is részt vettünk, így a mai félórában ebből adunk ízelítőt. Hallgassa meg a műsort!