Nem volt politikai egyeztetés az RMDSZ és az elnöki hivatal között Klaus Iohannis államfő jövő keddre tervezett székelyföldi látogatásáról ? jelentette ki Porcsalmi Bálint. A szövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: az RMDSZ-t sem az államelnök, sem a hivatala nem kereste meg programegyeztetés céljából. Hozzátette: a hivatal a két megye önkormányzati vezetőivel egyeztette a látogatás technikai részleteit. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke hangsúlyozta, ez az első alkalom, amikor a két megye meglátogatásának a programja hangsúlyosan össze van kapcsolva. Tamás Sándor elmondta: a megbeszélések során tájékoztatni fogják az államfőt mindarról, amit Székelyföld és Románia jövőjéről gondolnak. Az elnök egyebek mellett felkeresi a csíksomlyói ferences kegytemplomot, a csíkszentkirályi ásványvíz-palackozó üzemet, a csíkszeredai megyeházán pedig tanácskozáson vesz részt a térség háromszáz választott önkormányzati képviselőjének és közigazgatási tisztségviselőjének jelenlétében.
Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...Romlott a sajtószabadság helyzete
A világ országainak több mint felét a "nehéz" vagy a "nagyon súlyos" kategóriába sorolta a sajtószabadság szempontjából a Riporterek Határok…
Tovább...Elutasítja az ellenzéki vádakat a kormányfő
Ilie Bolojan tegnap este visszautasította azokat a vádakat, amelyeket az AUR vezetője, George Simion fogalmazott meg a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor.…
Tovább...A miniszterelnök a bizalmatlansági indítvány időzítéséről
Az intézkedések azokat zavarták, akik a közpénzeket saját céljaikra használták – nyilatkozta Ilie Bolojan tegnap este a román televizio 1-es…
Tovább...