Kísértet járja be Európát: a fasizmus kísértete. Nemrég ismét olvastam az 1848-ban megjelent Kommunista kiáltvány első mondatának ezt a parafrázisát. Értelmezés kérdése is, hogy mennyire helytálló, de ha az, akkor valóban visszajáró rémről van szó, hiszen fél évszázada azzal nyugtatjuk magunkat, hogy a rendszerszintű fasizmus halott.
A háború viharában születtem, azt is mondhatnám: tűz és víz frigyéből; világra jöttömben a fasizmus és a kommunizmus összecsapása kerettörténetnél és kordíszletnél fontosabb szerepet játszott. Eszmélni persze később kezdtem, de ? bármennyire kegyetlen csalódást hozott a diktatúrának az a másik perverz formája is, amelyben Közép-Kelet-Európában felnőnöm adatott ? ahhoz nem fért és ma sem fér kétség számomra, hogy a fasizmus/nácizmus a legnagyobb csapás, ami az emberi társadalmat érhette.
Az egyéni sorsmozzanatot azért is idéztem, hogy jelezzem: illetékes vagyok, és nem filozófálni akarok a fasizmusról, hanem minden erőmmel tiltakozni ellene, eszméinek napjainkban tapasztalható újjáéledése ellen.
De nézzük csak, mi ellen is? Mondjuk az ellen, ami a fasiszta mozgalmak közös vonása: a kisajátított állam szerepének túlzott hangsúlyozása és érvényesítése, a nacionalizmus szélsőséges formái, a saját etnikum felsőbbrendűségébe vetett hit, a politikai erőszak alkalmazása a ?nemzeti megújulás? céljából, a hatalom ?felsőbbrendűsége? az egyénnel, a gyengébbekkel és alsóbbrendűekkel szemben. Sorolhatnám tovább, a parlamenti demokrácia és a jogállamiság felszámolásáig, a teljes hatalom megragadásáig az élethalálharcnak tekintett politika segítségével, a gyűlölet és a múlt kultuszáig, a közellenség- és bűnbakteremtésig, sőt a fékek és ellensúlyok rendszerét felszámoló hatalom haszonélvezetéből adódó korrupcióig… bár ez utóbbiak nyilvánvalóan és messzemenően nem csupán a fasizmusra jellemzőek, hanem általában a diktatúrákra.
Umberto Eco, a nemrég elhunyt híres tudós, filozófus és író leírásában a fasizmus ismérvei a következők:
– hagyománykultusz, visszatérés az ?aranykorba?, a dicső múltba nézés, mindehhez a modernizmus, a liberalizmus és felvilágosodás elvetése;
– a vallás vagy legalábbis valamilyen okkultista pótlék beemelése a nemzeti politikába;
– a cselekvés kultusza ? mindegy, hogy mit lép a politikus, de ne látsszon döntésképtelennek;
– az egyet nem értés megbélyegzése, az ellenzék általános hazaárulónak minősítése, ezzel a nemzetfogalom kisajátítása;
– félelmek generálása, általában az idegengyűlölet tudatos erősítése;
– az ellenzék idegenszívűnek minősítése és minden ellenzéki kísérlet államrenddel szembeni fellépésnek titulálása;
– a külső és belső ellenség szerepének, hatalmának és céljainak felnagyítása, torzítása, amit általában összeesküvés-elméletekkel oldanak meg, ám a kijelölt ellenség mindig kevés reális veszélyt jelent, különben fennáll a veszély, hogy visszaüt;
– ?a küzdelemért él, nem pedig az életért küzd?: a lényeg a permanens konfliktus, a háborús hangulat, a mozgósítás, amivel a híveket ugrásra készen lehet tartani;
– ?tömegelitizmus?, azaz a fasiszta rendszer populista és elitista egyszerre, élen a Vezérrel;
– a hősiesség kultusza;
– szexizmus, a ?férfiasság? hangsúlyozása, miközben a nők szerepe a családra redukálódik;
– közösségelvűség akár az egyéni szabadságjogok teljes elvetésével, ám a közösség érdekeit egy szűk kör nyilatkoztatja ki;
– a fasiszta rendszer mindig a többség akaratára hivatkozik, minden ellenérvet erővel söpör le az asztalról;
– a parlamentarizmus elvetése, mivel a többség akaratának érvényesítéséhez elegendő egy szűk uralkodó réteg, ami ismeri a tömegigényeket és ki is elégíti azokat.
Umberto Eco fasizmusról szóló esszéje nem mostanában jelent meg, hanem több mint húsz évvel ezelőtt, 1995. június 22-én New Yorkban. Hozzzátenném a szellemes mondást, amivel az 1984 című regényt kommentálta valaki: miként Orwell, Eco is figyelmeztetésnek szánta művét, nem pedig használati utasításnak…
Eszemben sincs vádaskodni meg fasisztázni. Nem tudom, csakugyan ?az éjnek rémjáró szakában? járunk-e. Még azt sem mondom meg, bár sejthető, hogy a fenti ismérvekről mi jutott eszembe. De aki megérti őket, azt is megérti, hogy most minket honnan és milyen veszély fenyeget. Én maradok a félelemmel ? de a világot, az értékeket, a szabadságot és a haladást igenlő fiataloknak ideje körülnézni, mélyen elgondolkodni ? és levonni a következtetést!