Az első gép pénteken szállt fel a cívisváros légikikötőjéből, fedélzetén száz utassal – közölte a Magyar Távirati Irodával a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója. A Debrecenből induló járatokat sok romániai is igénybe veszi, főleg a határ közelében lakóknak jelent ez alternatívát. Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója közleménye szerint az új hurghadai járattal vált teljessé a charter-szezon Debrecenben, ahonnan Egyiptom mellett Törökországba, Bulgáriába és két görög szigetre, Korfura és Zakhynthosra is repülhetnek az utasok. Erfurtból, Lipcséből és Drezdából pedig május óta érkeznek rendszeresen vendégek Debrecenbe és Hajdúszoboszlóra – fűzte hozzá. A repülőtér vonzáskörzetéből egyre többen választják a debreceni repülőteret: a magyar és a romániai, partiumi utasok mellett mind gyakrabban érkeznek utasok Kárpátaljáról is, miután június 11. óta az ukrán állampolgárok is vízummentesen utazhatnak az Európai Unió legtöbb országába – sorolta Tamás László. Menetrendszerű járatokkal Londonba, Eindhovenbe, Párizsba, Milánóba, Malmőbe, Tel Avivba, illetve Münchenbe lehet eljutni repülővel Debrecenből.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...