A Virágos Kolozsvár mozgalom júliussal kezdődően, két hónapon át a városlakók bevonásával öltöztetné virágba a belvárosi ingatlanok ablakait és teraszait, a külvárosi részeken pedig a házak és tömbházlakások előtt gondozott területekkel örvendeztetné meg az arra járókat.A mozgalom a Kolozsvári Városszépítő Egylet pályázatával indul. A pályázatra az egylet oldalán magánszemélyek, lakótársulatok és jogi személyek is benevezhetnek egy, a honlapra feltöltött fotóval vagy egy öt fotóból álló sorozattal, amelyen bemutatják a benevezni kívánt virágos homlokzatot, ablakot, erkélyt, megjelölve annak pontos címét. A pályázatot meghirdető Kolozsvári Városszépítő Egylet történelmi gyökerei az 1800-as évek végére nyúlnak vissza, az egyesület nevéhez olyan fontos projektek fűződnek, mint például a Mátyás király szoborcsoport ügyének felkarolása vagy a Sétatér bővítése, fejlesztése. A feledésbe merült egyesület céljait felvállaló új szervezetet olyan fiatal, a civil szférában évek óta tevékenykedő személyek hívták életre, akiknek szívügye a város arculatának esztétikája, és akiknek közös célja az egészséges, kulturált és kellemes lakókörnyezet és élettér megteremtése a kincses városban.
Közvetít az államfő a koalíció és a szakszervezetek között
Klaus Iohannis államfő a kormánykoalíció képviselőivel tárgyal a tanügyi sztrájkról. Az elnök kedden találkozott a tanügyi szakszervezetek vezetőivel. A találkozón…
Tovább...Nem engednek a negyvennyolcból a pedagógusok
Folytatódik a tanügyi sztrájk - közölte szerda délelőtt a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége és a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség.…
Tovább...Túlbuzgósággal tiltakoznak a börtönök alkalmazottai
Az ország több börtönében tiltakoznak az alkalmazottak. Galacon például több tucat rendőr nem ment ma reggel munkába, így tiltakozva a…
Tovább...Megállapodtak az egészségügyi alkalmazottakkal
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt elnöke arról számolt be, hogy Alexandru Rafila egészségügyi miniszterrel együtt tárgyalt az egészségügyi szakszervezetek képviselővel,…
Tovább...