Emmanuel Macron francia elnök is megerősítette a hírt,miszerint a közeljövőben Romániába látogat. Erről korábban az Államelnöki Hivatal vezetői nyilatkoztak az AGERPRES hírügynökségnek. Klaus Johannis államfő rövid, de sok fontos témára kiterjedő egyeztetést folytatott ma délelőtt Brüsszelben Emmanuel Macronnal. Johannis a hazai politikai történések kapcsán arról biztosította a francia elnököt, hogy Románia továbbra is stabil ország, és az, hogy jelenleg egy kormányalakítási folyamat előtt áll, nem befolyásolja nemzetközi vállalásait. A két államfő első kétoldalú találkozóját követően adott rövid sajtónyilatkozatában Johannis azt mondta, a Franciaország és Románia közötti kétoldalú, illetve az Európai Unión belüli együttműködés mellett a Schengen-övezettel kapcsolatos témákról, illetve a két ország közös kulturális projektjeiről is tárgyaltak, ugyanakkor szó esett az utóbbi időben oly sokat vitatott, az úgynevezett kihelyezett munkásokkal kapcsolatos szabályozásról is. Klaus Johannis államelnök egyébként ma egy interjúban, amelyben arról beszélt, milyen kellene legyen az új miniszterelnök azt is mondta, hogy az előrehozott választások lehetősége soha sincs kizárva, de ahhoz, hogy ez bekövetkezzen az országnak még súlyosabb válságba kellene jutnia, amit ő személy szerint nem szeretne.
Izrael teljesen kivonulhat Gázából
Ennek feltétele azonban az, hogy a Hamász bocsássa el az a több mint száz túszt akiket még mindig fogva tartanak.…
Tovább...25. alkalommal szerveznek cigányfolklór tábort Háromszéken
A háromszéki Cigányfolklór Tábor 1999 óta az erdélyi néptáncvilág meghatározó rendezvénye. Erre idén július 28. és augusztus 4. között kerül…
Tovább...Több szak esetében is túljelentkezés van a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen
A nyári felvételi időszak a végéhez közeledik, a héten lezárult az iratkozás, zajlik a helyek visszaigazolása a Sapientia egyetem négy karán,…
Tovább...A Neptun Deep környezetvédelmi engedélyének visszavonását kéri a Greenpeace Románia
A Greenpeace Románia ma bejelentette, hogy panaszt nyújtott be a Konstanca megyei Környezetvédelmi Ügynökségnek, amelyben a Neptun Deep beruházás környezetvédelmi…
Tovább...