Az elnöki hivatal szerint kizárólag a koalíciós pártok felelőssége a jelenlegi politikai válság megoldása ? ezt a nézetet tolmácsolta egy mai sajtóértekezleten Mădălina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője. A sajtóértekezleten azt is nyilvánvalóvá tették, hogy Klaus Johannis államfő megkapta ugyan azt a levelet, amelyben a PSD és az ALDE vezetői arról értesítik, megvonták a kormánytól a politikai támogatást, viszont egyelőre nem teljesülnek az új miniszterelnök kinevezésének feltételei, ahogy azokról az alkotmány 106. és 107. cikkelye rendelkezik. ?Amint a miniszterelnöki tisztség megüresedik, akár a jelenlegi kormányfő lemondása, akár a parlament által elfogadott bizalmatlansági indítvány révén, Románia elnöke elindítja az új miniszterelnök-jelölt nevesítésével járó alkotmányos eljárást? ? fogalmazott Mădălina Dobrovolschi. Ma reggel a Kormányfőtitkárságon regisztrálták a Grindeanu-kabinet minisztereinek lemondásáról szóló dokumentumokat.
Sorin Grindeanu tegnap bejelentette, hogy bár kormánya minden minisztere lemondott, ő nem mond le, mert úgy érzi felelősséggel tartozik Romániának, a Szociáldemokrata Pártnak. Ez utóbbi politikai alakulat országos végrehajtó bizottsága ma újra ülésezik, hogy új kormányfőt jelöljön. A bizottság tegnapi ülésén, valamint a tegnap késő este tartott sajtótájékoztatóján Sorin Grindeanu miniszterelnök leszögezte: csak abban az esetben nyújtja be lemondását, ha Klaus Johannis államfő egy szociáldemokrata párti kormányfőt nevez ki helyette. A kormányfő közösségi oldalán mondott köszönetet azoknak a PSD-s tagoknak, kik támogatták őt és megkéri arra, hogy ne féljenek az ügy jó oldalára állni. Sorin Grindeanu azt nyilatkozta, véleménye szerint Romániának stabilitásra és felelősségvállalásra van szüksége.
A Szociáldemokrata Párt országos végrehajtó bizottsága szerdán egyöntetűen megszavazta, hogy megvonja politikai támogatását a Grindeanu-kabinettől. A bizottság ugyanakkor azt is megszavazta, hogy kizárja a pártból mindazokat, akik elvállalják, hogy a Grindeanu-kabinet tagjai maradnak, amennyiben a jelenlegi miniszterelnök felajánlaná ezt a lehetőséget. Sorin Grindeanu kormányfő azt mondta az országos végrehajtó bizottság gyűlésen, hogy Liviu Dragnea szociáldemokrata elnöknek le kellene mondania pártelnöki tisztségéről, és felelősséget kellene vállalnia a kormányért, ugyanis a jelenlegi kabinet több miniszterét is ő javasolta a tárcák élére.