Hargita megyében elkezdődhet a román-magyar együttélési kódex kidolgozása, miután a marosvásárhelyi táblabíróság másodfokon is, immár jogerősen elutasította Jean-Adrian Andrei prefektus ezzel kapcsolatos keresetét.

Borboly Csaba elnök reméli, hogy az együttélési kódex jó példa lesz más megyék román és magyar közösségeinek az etnikumközi viszony rendezésére. Azokban az erdélyi megyékben, ahol kisebbségben él a magyarság, olyan jogokat biztosíthatnak számára, mint amilyeneket a székelyföldi megye biztosít a területén kisebbségben élő románság számára.

Felidézte, hogy a 85 százalékban magyarok lakta megye északi részén fekvő, román többségű települések számára fejlesztési társulást hoztak létre, és a megyei önkormányzat forrásaiból az etnikai arányoknak megfelelően részesül a román közösség. Borboly Csaba szerint a román-magyar együttélési kódex „elszívja majd a levegőt” azok elől, akik folyamatosan feszültséget szítanak a két közösség között. (MTI)