A hackertámadások történetének legnagyobb vírusinváziója zajlik. Amint azt a hírügynökségek hírül adták, a kivédhetetlen vírus, mely a Windows-típusú operációs rendszereket vette célba, 99 országban számítógépek százezreit tette nem csak használhatatlanná, de a hagyományos módszerekkel vírustalaníthatatlanokká is. Az úgynevezett zsarolóvírus zárolta a megtámadott számítógép fájljait, s a hackerek 200-300 dollár értékű bitcoin (folyamatosan felértékelődő, mert követhetetlen eredetű számítógépes valuta) fejében ígérték a gépek vírusmentesítését.

Hamar kiderült, hogy a vírus voltaképpen az NSA amerikai kémszervezettől származik. A Windows-operációs rendszerek (némelyek szerint eleve megrendelt) biztonsági réseire alapozott ismereteket valaki ismét kiszivárogtatta. A lista nemrégen nyilvánosságra került. A hackerek az NSA behatolási technikájára alapozva ezúttal csak egyetlen ilyen eszközt, az eternablue-t, annak is csak kódtöredékeit használták fel akciójukhoz.

A WannaCry elnevezésű vírusvariáns behatolása ellen a hagyományos antivírus-programok védteleneknek bizonyultak, csupán a legújabb, ez év áprilisában forgalomba hozott antivírus-program nyújthatott védettséget. Arról nincsenek információk, hogy akik hajlandók voltak fizetni, azoknak sikerült-e megmenteniük számítógépes anyagaikat. A vírusmentesítéshez mindent törülni kell, s a gépeket mindenestől újra kell telepíteni. Akik rendszeresen mentették a fontosnak ítélt fájlokat, azok ezt meg is tehetik. Akik nem, azok nagy bajban vannak.

A támadás elsősorban Oroszország, Ukrajna és Taiwan ellen irányult, de súlyos veszteségeket szenvedtek az angol kórházak is, melyek működösét a vírus szinte teljesen megbénította. Az orvosok még a betegek vizsgálati eredményeihez sem férhettek hozzá, a kórházak sok helyütt csak a sürgősségi esetek kezelésére vállalkozhattak. A támadás a Német Vasutakat (DB) is nagy mértékben érintette. Európa más államaiban egész gyáraknak kellett leállniuk. A következményeket ? bár kisebb mértékben ? Magyarország és Románia is megszenvedte. A kár teljes nagysága a hétvégi szünet miatt csak hétfőn derülhetett ki.

A vírus sajnos nem csak a programok blokkolására képes, de a blokkolt fájlokhoz a hackerek számára szabad hozzáférést is engedélyez. S sokak számára ez lehet a valóban komoly probléma. A vírus terjesztésének meggátlására időközben egy angol informatikus felfedezése teremtett lehetőséget. Az illető ugyanis ? merő véletlenségből ? rábukkant arra a biztonsági kapcsolóra, melyet a hackerek ? feltehetően a vírus majdani leállítása céljából ? önmaguk számára iktattak a vírusprogramba. A már megfertőzött gépeken azonban már ez a felfedezés sem segíthet, sőt a vírusnak a már megfertőzött hálózatokon belüli terjedését sem akadályozhatja meg.

Természetesen rögtön megindult a hackerek felkutatása. Kézzelfogható eredmény nélkül.

Vannak azonban súlyos tanulságok. S ezek a kémhálózatok ön- és közveszélyességére vonatkoznak. Hiszen ha az NSA hatalmas szakembergárdája nem csupán a számítógépek operációs rendszereiben található biztonsági rések felkutatásában jeleskedne, hanem az oroszokkal, kínaiakkal és másokkal együttműködve ezek megszüntetését tekintené egyik feladatának, a mostani és az eljövendő hackertámadásokra sem kerülhetett volna és a jövőben sem kerülhetne sor. Ezzel szemben mindannyian pusztán saját használatra halmozzák fel az operációs rendszerek réseire vonatkozó ismereteket, sőt maguk próbálnak létrehozni az eternablue-hoz hasonló hackereszközöket. Közben pedig egymást vádolják ? a titkosszolgálati logika következtében ? igazolhatatlan és cáfolhatatlan hackertámadásokkal. Ráadásul több ezer embert foglalkoztató kémhálózatokban mindig akad valaki, aki ilyen vagy olyan okokból szivárogtat.

A világvégét rendszeresen prognosztizáló világhírű fizikus, Stephen Hawking a napokban 1000-ről 100 esztendőre módosította az emberiség végéveinek számát, s javasolt a ?közeli? Naprendszerekbe irányuló valamiféle ? egyelőre bizonyosan megoldhatatlan ? kivándorlást. A szakemberek ezeket a jóslatokat jobbára megalapozatlanoknak tartják. Abban azonban igaza lehet, hogy a mesterséges intelligenciára, a klímaváltozásra, az üstökös-becsapódásokra, az esetleges (még ismeretlen) járványokra és a népességrobbanásra nem sikerül működőképes megoldásokat találnunk, az emberiség évei, évszázadai, vagy évezredei valóban meg vannak számlálva. S főként akkor, ha a világrendszer vezető államai az emberiség sokszorosan is esedékes megmentése helyett továbbra is egymás térdre kényszerítésére, valamiféle illuzórikus végső győzelem hajszolására rendezkednek be.

Márpedig minden jel arra utal, hogy nem csak ez történik, de továbbra is (és talán egyre inkább) ez fog történni.

Márpedig ha a világpolitikát az ésszerűség helyett továbbra is az esztelenség tartja hatalmában, tényleg nagy bajban vagyunk, és még inkább leszünk.