Jubileumi programsorozattal készül az idén tíz éves Nemzeti Vágta, amelyet a 17 elővágtát követően szeptember 16-án és 17-én rendeznek meg a budapesti Hősök terén kialakított különleges versenypályán. A versenyt beharangozó délelőtti sajtótájékoztatón Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség és a versenysorozat elnöke elmondta: a jubileumi születésnapi eseményen kiemelt szerepet kap a huszárság ünneplő műfaja, a verbunkos, így idén a vágta Lavotta János és Bihari János, a műfaj két kiemelkedő képviselője előtt is tiszteleg. A korábbi éveknek megfelelően a Hősök tere körüli pályán a két napon 72 magyarországi és határon túli település lovasa mérkőzik meg a döntőbe jutásért ? mondta el Szotyori Nagy Kristóf. A Nemzeti Vágta versenyigazgatója hangsúlyozta, idén a középdöntő és a döntő háromkörösre bővül, a lovak felszerelésében pedig kötelezővé teszik a szügyhám viselését.
Több mint száz határsértőt tartóztattak fel a határőrök Nagylaknál
Több mint száz személyt értek illegális határátlépésen a román határőrök az elmúlt 24 órában a román-magyar határ Arad megyei szakaszán…
Tovább...Az MCC megvásárolja Ausztria vezető magánegyetemét
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) tulajdont szerzett a bécsi Modul Egyetemben, így újabb egyedülálló képzési és tanulási lehetőséghez jutnak az…
Tovább...Magyarország támogatja Románia mielőbbi schengeni csatlakozását
Magyarország támogatja Románia mielőbbi schengeni csatlakozását – jelentette ki tegnap Nagyváradon Szijjártó Péter magyar külügyminiszter. Javasolta, hogy az illetékes uniós…
Tovább...Új határátkelőhely megnyitásáról egyeztetnek
A kormánt közleménye értelmében a Csongrád megyei Kübekháza és a Temes megyei Óbéb között létesítenének új határátkelőhelyet.
Tovább...