Kedves hallgatóim, nem csak a kerek évfordulókon, azok közeledtével jut eszembe az a negyven évvel ezelőtti esemény. És nem csak olyankor olvasok hozzá újabb és újabb adalékokat, emlékeim nem fakulván. 1977 március negyedikén volt a nagy földrengés a Kárpát-kanyar alatt, amely legjobban Bukarestet sújtotta, de megrázta egész Balkánt, sőt észak-északkelet felé érződött Moszkvában és az akkor még Leningrádnak nevezett Szentpéterváron is.
Legyünk túl a személyes mozzanatokon. Nekem nagyon jó őrangyalom lehet, sokszor voltam balesetek elszenvedője, rúgott mellbe ló, lobbant az arcomba kályha tüze, estem le fáról emeletnyi magasból, sodort el kiáradt folyó, szakadt be alattam a jege, kétszer is ütött el autó, a természeti katasztrófák közül volt szerencsém a nagy 1970-es árvízhez Marosvásárhelyen és Szászrégenben ? de talán soha olyan közel nem állt ahhoz az őrangyalom, hogy ne tudjon engem megmenteni, mint azon a pénteki estén, amelynek holnapután telik be kerek negyven éve.
Másfél éves kisfiúnkat etettük éppen, gyönyörködve, hogy a gondok ellenére milyen szépen fejlődik, amikor elkezdődött vésztjósló moraj. Mert morajjal kezdődött, kilenc óra 22 perckor, mire azonban ráeszméltünk, hogy ez más moraj, nem a forgalmas utcáról jön, hanem valahonnan mélyről, elkezdett rázkódni a tömbház, himbálózni a csillár, aztán ledőlt a könyvespoc. És közben a zaj fokozódott, a világ pokollá változott. A gyerekkel akkor már egy nyitott ajtóban álltunk, az ablak felé nézve, a pánikrohamba esett feleségemet elfordítottam, hogy ne lássa a szomszéd tömházat, amely szó szerint hajladozott, mint fa az orkánban. Olvastam később, hogy néhány másodpercig az első földlöketek függőlegesek voltak, utána a rengés vízszintesen terjedt, mint körkörös hullámok a vízfelületen.
A múlt évszázadban ennél nagyobb, hosszabb földrengés csak az 1940-es volt. A mienk 56 másodpercig tartott (az örökkévalósággal felérő két percig), 7,2 erősségű volt a Richter-skálán, valamivel több mint száz kilométeres mélységben tört ki a Vrancea hegység alatti fészekben. Az 1977-es földrengés a régióban 1570 halálos áldozatot szedett, amiből 1391-et Bukarestben. Országosan több mint 11 ezren sérültek meg, és közel 35 ezer lakás dőlt romba. Bukarestben 33 épület és tömbház omlott össze.
Arra gondolok, hogy napjainkban is szinte hetente akár több kisebb-nagyobb rengésről számolnak be a rádiók-televíziók; ha ma érné a román fővárost hasonló erősségő rengés, az emberáldozat és az anyagi kár is mintegy nyolcvan százalékkal nagyobb lenne. Bukarestben mintegy 400 olyan épületet tartanak számon, amely nagyobb földrengés esetén összeomolhat. Aggódva mondom, de az itt dolgozóknak ez nem újság, hogy a közrádió épülete is bajba kerülhet, megrongálódhat egy erősebb födrengés esetén.
Kedves hallgatóim, az ember sok mindent átvészelhet, szerencsével akár nagyon sok mindent, minket akkor egy jóságos szomszéd házaspár, Papacostea bácsiék gyorsan elvittek éjszakára az egyik rokonukhoz, egy földszintes házba. Amikor másnap reggel hazamentem a jajongó, porban és káoszban vergődő városban, csodák csodájára a telefon működött. Lázasan hívtuk egymást a szerkesztőség tagjai, a barátok. Dankanits Ádám rovatvezetőmnél a telefon nem szólalt meg, és nem szólalt meg a következő órákban sem; csakhamar megtudtuk, hogy a Popa Rusu 11 szám alatti régi tömbház összeomlott, Ádám a kisfiát a karjában tartva halt meg, és velük halt meg Szilágyi Domokos és Hervay Gizella költők akkor már kiskamasz gyermeke. Több román ismert személyiség elpusztult az 1977-es földrengésben, írók, színészek, tudósok, énekesek…
Dankanits Ádám negyvenöt évesen halt meg. Az idén lett volna, január 2-án, nyolcvanöt éves. Tudós ember volt, őrzöm dedikált könyveit. Hatalmas mennyiségű összegyűjtött anyag ? feljegyzés, kézirat ? pusztult oda vele, akik megtalálták őket a romok alatt, elmondták, tele volt az utca kartotékaival.
Kedves hallgatóim, mint említettem, minden évben, sőt minden alkalommal elolvasom, ha valami új jelenik meg a bukaresti földrengésekről. Utána is sok kisebbet átéltem, őszintén mondom, halálfélelmem nem volt. Még csak pánikba sem estem. Tudjuk már, mit kell ilyenkor csinálni. Ha meg eljön az idő, legalább szabadot kap már végre az őrangyalom is…