Kedves hallgatóim, tegnap fantasztikus nap volt a romániai politikai életben, s a történtek talán választ adhatnak az utóbbi napok tiltakozó megmozdulásainak tanulságait firtató kérdésekre is. Önök a tanúim, hogy harmadik hete ezzel foglalkozom, és hogy semmiképpen nem holmi filozófiai vagy kenetteljes ? ?a többségnek mindig igaza van? jellegű ? alapállásból teszem.
Előrebocsátom, hogy nemcsak indokoltnak tartom a sürgősségi kormányrendeletek elleni, bár engedély nélküli tüntetéseket, de bizonyos szempontból a demokrácia emelkedett megnyilvánulásainak is; annak ellenére, hogy kezdettől fogva nem voltam meggyőződve, sem a kialakulásuk, sem a követeléseik megalapozottságával.
És erre vonatkoznak a tegnapi események. Hivatalosan a legfontosabb természetesen az, hogy miután a parlament alig egy hónappal ezelőtt megszavazta a Grindeanu kormányt, most az ellenzék bizalmatlansági indítványa után (és nem kevésbé az államelnöknek a parlament plénuma előtt elmondott, békítőnek nem nevezhető felszólalása után) ismét bizalmat kellett neki szavaznia ? ennek elmaradása esetén pedig a kormány megbukott volna. (Volt már példa ilyesmire, így bukott meg, emlékszünk, az Ungureanu kabinet.)
Azt lehetne mondani, hogy a kormányoldal biztos többsége ismeretében a parlamenti szavazás eredménye több mint várható volt. Ám az ilyen demokratikus procedúráknak nem egyszerűen az a szerepe, hogy kihozzanak egy legtöbbször előre ismert végeredményt. Rendkívül fontosak az állam legalapvetőbb intézményében, a törvényhozásban folyó politikai viták is, mind az indítványozó ellenzék, mind a kormánypártok vezérszónokainak részéről.
Nos, miközben mindkét oldal elismerte a tüntetések jogosságát, demokratizmusát, a kormányoldal megpróbálta megmagyarázni a vitatott kormányhatározatok törvényességét, indokoltságát, visszavonásuk fontosságát, az ellenzék pedig ? nem mondhatom másképpen ? megpróbálta politikailag kihasználni a megmozdulások szimbolikus töltetét.
Röviden emlékeztetnék arra, hogy a módosításokat s azok törvényerőre emelését az Alkotmánybíróság kérte, s már régen meg kellett volna történniük, csak az előző (technokrata) kormány elmulasztotta kielégítően, koherensen végigvinni. Emlékeztetni kell arra is, hogy a gyalázatosan rossz Büntetőtörvénykönyvet, amelynek kellő módosítása annyi gondot okoz, a ma ellenzékben levők dolgozták ki, és az előző (?szakértői?) kormány toldozta-foldozta tovább, nota bene szintén sürgősségi rendeletek formájában, parlamenti vita nélkül (pedig akkor a nem is volt parlament szünet, mint most!) Hogy most miért kellett pont sürgősségi eljárással módosítani, arról kicsit később. Viszont az is tény, hogy a kormánynak tulajdonított hátsó szándékokat ? akár egy vagy tízmillió ember meggyőződése és szent hite ellenére ? bizonyítani nem lehet. (Ne feledkezzünk meg ezzel kapcsolatban az ártatlanság vélelméről!)
A fő kérdés, akár politikai oldalról nézzük, akár a tüntetések racionális (tehát nem érzelmi) megalapozottsága szempontjából, tulajdonképpen az illető határozatok (meghozatalának) törvényessége, alkotmányossága volt. Ez az a mozzanat, amikor ? visszavonás ide vagy oda, de még parlamenti szavazat is ide vagy oda ? eldöhetett, hogy jogilag kinek van igaza. Korábban maga az államelnök és az ő nyomására az igazságszolgáltatás gépezete, a Legfelső Bírói Tanács (CSM), sőt a nép ügyvédje is óvásként a mindent eldöntő Alkotmánybírósághoz fordult, a kormány ellen pedig a Korrupcióellenes Ügyészség is vizsgálatot indított.
Kedves hallgatóim, tegnap az Alkotmánybíróság, pontos és tanulságos indoklás kíséretében alkotmányosnak ítélte a kormány eljárását az inkriminált határozatok ügyében! Nem adott igazat sem a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak, sem az államelnöknek! A taláros testület úgy ítélte meg, hogy nem áll fenn alkotmányos jellegű jogi konfliktus sem a kormány és az igazságszolgáltatás, sem a kormány és a törvényhozás között. A határozatok tartalmára vonatkozó kérést a bejelentések szerint ma bírálja el, meglehet, hogy amikor ez a jegyzet elhangzik, már meg is történt. Mindenesetre a román demokrácia hatalmas eredménye, hogy végre ? legalább ? az Alkotmánybíróságról elmondható, hogy független és hozzáértő, nem úgy, mint volt az előző államelnök idején.
Kedves hallgatóim, tehát a kormány szabályosan, alkotmányosan járt el. Én kezdettől fogva meg voltam erről győződve, aminthogy arról is, hogy az ilyen nagy horderejű kérdéseket a parlamentben és a hivatalos fórumokon kell eldönteni, nem pedig az utcán.
És akkor azt mondom, hogy ezek után most már ideje lenne, hogy a közfigyelem azokra a személyekre és intézményekre irányuljon, amelyek és akik nem jártak el alkotmányosan. És elsősorban az államelnökre gondolok, teljesen függetlenül a hozzánk, magyarokhoz való viszonyulásától. De gondolok az egymással és vele összefüggésben levő Korrupcióellenes Ügyészségre és titkosszolgálatokra is, a híres ?binomra?, amely gyakran visszaél titkos hatalmával.
Rám tegnap két bátor parlamenti felszólalás tett különös benyomást, a Calin Popescu Tariceanué és a Kelemen Hunoré. Az RMDSZ szövetségi elnöke azzal kezdte, hogy Románia jelenleg nem jogállam. És ez a lehető legsúlyosabb látlelet. Majd többek között ezt mondta, nagyon is konkrétan a parlamenti vita tárgyához szólva hozzá: ?A demokratikus alapintézmények, a hatalmi ágak szétválása csak rossz vicc, groteszk fikció. Ki kell mondani, hogy ma az országot érintő döntések nagy részét nem azok hozzák meg, akiket szavazatukkal az állampolgárok erre felruháztak. Bizonyos intézmények működését senki sem vizsgálhatja felül, azok mégis beleszólnak a politikai döntésekbe.?
Minek kell vajon történnie, hogy a tömegek igazságérzete felismerje az önkényeskedő erőszervezeteknek is az áldatlan szerepét, és tőlük is számonkérje a tetteiket?