Úgy tűnik, a romániai társadalomnak közel negyedszázaddal a Ceau?escu-diktatúra megbuktatása után sem sikerült valamiféle nyugvópontra jutnia. A román politikai élet hektikus hangulatváltásaira mi sem jellemzőbb, mint hogy a mostani választásokon a román állampolgárok többsége egy olyan pártot szavazott vissza a hatalomba, melynek kormányát alig két évvel korábban a népharag kényszerítette lemondásra. Igaz, a plágiummal és korrupcióval vádolt Victor Ponta kormányát nem ugyanazok kényszerítették lemondásra, akik a szociáldemokratáknak aposztrofált demagógokat ismét kormányra juttatták.
A dologban a függetlenekre alapozott szakértői kormány is ludas. Az állampolgárok túlnyomó többsége ugyanis nem sokat értett abból, amit Ciolo? és szakértői tettek. Az állampolgár életminősége annak dacára sem változott, hogy Románia az Unió úgymond legdinamikusabban fejlődő állama. A közember és a felső tízezer jövedelmei közti különbség ? igaz, ebben is csak a Nyugatot majmoljuk ? a valóban imponáló statisztikai adatok ellenére is (vagy éppen azok miatt?) szintén dinamikusan növekedett. Az Eurostat adatai szerint munkavállalók felső 10 százalékának jövedelmei ötszörösen haladják meg az alsó 10 százalék jövedelmeit.
Az állam polgárainak többsége, feltehetően épp azok, akik valóban felelősséget éreznek a társadalomban zajló történésekért, távol maradtak a választásoktól, abban a meggyőződésben, hogy amúgy sincs semmi esélyük arra, hogy a helyzeten változtassanak. Gyakorlatilag mindegy, hogy kit juttatnak hatalomra. A hatalom birtokosai ugyanis politikai hovatartozásuktól függetlenül ugyanazt fogják cselekedni. A törvények nem sokat számítanak, csak arra jók, hogy ki lehessen játszani őket.
Így aztán a román állampolgár ? mi, magyarok is ? folyton szélsőségek közt hányódunk. Időről-időre lelkesültségek uralkodnak el rajtunk, hiszen lehetetlen, hogy ez a helyzet míg a világ tarthasson, hogy aztán a kétségbeesés, minden dolgok hiábavalóságának felismerése sodorjon ismét magával.
Ezek az egymásnak ellentmondó lelkiállapotok azonban elszívhatják a társadalom teremtő energiáit. Mert egyensúlytól távoli állapotok is fenntarthatóak, de fenntartásuk rettenetesen sokba kerül. A demokrácia ? minden fogyatékossága ellenére is ? azért magasabb rendű minden más ? tekintélyre, kulturális, társadalmi, gazdasági különbségekre, s az ezeket fenntartó erőszak változatos eszköztáraira alapozó ? társadalmi berendezkedésnél, mert a legkevesebbe kerül. Az elkerülhetetlenül instabil társadalmi rendszerek stabilitását időről-időre visszaállító demokratikus procedúrák ugyanis azokat az alkotó energiákat, melyeket az antidemokratikus társadalmak az egyenlőtlenségek fenntartására fordítanak, a társadalom egészének javára hasznosíthatják.
Persze az élőlények, s ezen belül az emberi társadalmak általában is csak a tökéletes egyensúlytól ? más szóval a szervetlen világra jellemző inerciától ? távol létezhetnek. Az élőlények egyedei és populációi maguk is a környezetből vonják el azokat az energiákat, melyeknek életben maradásukat köszönthetik. A kiegyensúlyozottság alaptörvénye azonban ezekben az egyensúlytól távoli állapotokban is természeti alaptörvény. Az élő szervezetek, az állati- vagy emberi populációk csupán egymást kiegyensúlyozó-kiegyenlítő biológiai-társadalmi folyamatoknak köszönhetik egészségüket. Az egyensúly tartós felborulásai, azaz a betegségek, ha nem sikerül felszámolni őket, elkerülhetetlenül a szervezet pusztulásához vezetnek.
A román politikai, gazdasági, társadalmi életet ma is számtalan rendellenesség bénítja meg.
Az a tény, hogy Liviu Dragnea ? büntetett előélete dacára is ? ragaszkodik a miniszterelnöki hatalomhoz, s hogy ebben pártja is támogatja, nyilvánvaló rendellenesség, mely ? ha tartóssá válik ? csak elmélyítheti a román társadalom politikai válságát, s az alkotó energiákat értelmetlen politikai homokbirkózásokba fullaszthatja. A szembenállásban ugyanis mindkét fél a legvégsőkig hajlandónak mutatkozik elmenni. Klaus Iohannis a 47 százalékos választási eredményt elért szocialisták akaratát sem teljes íti. A szocialisták válaszul magának Klaus Iohannisnak a felfüggesztését helyezik kilátásba. Kompromisszumokról szó sem lehet. S a román törvényekbe tudatosan beépített joghézagok gyakorlatilag szinte bármit lehetővé tesznek. Csakhogy bármelyik fél kerüljön is felül, a másik bizonyosan becsapottnak, elárultnak, megalázottnak érzi majd magát. Ami miatt előbb vagy utóbb bosszút kell állnia.
A román társadalmat továbbra is a társadalmi rendszer létfontosságú szerveit is megbénító gyűlölködés betegíti meg.
Vagy immár ebben is csak a Nyugatot, nevezetesen Amerikát majmoljuk?