Kovászna, Hargita, Maros és Brassó megye tanácselnökei levélben fordultak Cristiana Paşca-Palmer környezetvédelmi miniszterhez, amelyben tájékoztatják a tárcavezetőt a térség barnamedvékkel kapcsolatos problémáiról. Ezt tegnap sajtóértekezleten jelentették be. A négy megyében szinte napi gondot okoz az, hogy a barnamedvék mezőgazdasági területeken garázdálkodnak, illetve gyakoriak az embereket érintő támadások is. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke elmondta, álláspontjuk szerint az állatvédők eltorzítják a medvékkel kapcsolatos tényeket. A probléma rendezéséhez egyensúlyban kellene tartani az állatok, az emberek és a javak védelmét. Például Kovászna megyében papíron 650-700 medvét tartanak nyilván, de vadászok 1300-ra becsülik a medvepopulációt, mondta Tamás Sándor, aki szerint Kovászna megyében évente 40-50 medvére adtak kilövési engedélyt, de évente 60-70 kilövésre lenne szükség.
Ukrajnai háború
Orosz rakétatámadás érte a kelet-ukrajnai Balaklija városát vasárnap éjszaka, három ember meghalt, tízen megsebesültek, utóbbiak között három tinédzser is van.…
Tovább...Orosz dróntámadás miatt evakuáltak egy romániai települést
Evakuálták a tulceai Plauru falu 50 lakóját és állataikat, miután a közeli ukrajnai Izmail kikötőjénél orosz drónok támadtak meg négy…
Tovább...Új gépjármű-felelősségbiztosítás lép érvénybe
Mától kötelező az új gépjármű-felelősségbiztosítás, amely kiterjed az elektromos rollerekre és kerékpárokra. A törvényt közzétették a Hivatalos Közlönyben. Ennek értelmében…
Tovább...Erős szél várható a Körösök vidékétől Máramarosig
Az Országos Meteorológiai Szolgálat erős szélre vonatkozó elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adott ki, ami hétfő déltől kedd hajnalig érvényes elsősorban Körösvidéken…
Tovább...