Az Egyetemi Címeket és Okleveleket Érvényesítő Országos Tanács vizsgálata során megállapította, hogy Gabriel Oprea is plagizált doktori dolgozatában. A tanács augusztus elsején foglal hivatalosan állást a kérdésben, ekkor dől el az is, hogy kezdeményezik-e a doktori cím visszavonását, közölte az Oktatási Minisztérium. A volt miniszterelnök-helyettest tavaly vádolta meg egy újságíró azzal, hogy doktori dolgozata több oldalnyi másolt szöveget tartalmaz, a források megjelölése nélkül. Az Egyetemi Címeket és Okleveleket Érvényesítő Országos Tanács szakértői bizottsága ugyanakkor elutasította a volt kormányfő fellebbezését, és fenntartotta korábbi határozatát, miszerint Victor Ponta másolta a doktori dolgozatát.A végső döntés az oktatási miniszteré, aki visszavonhatja Victor Ponta doktori címét.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...