Szatmár megyében Pataki Csabát választották meg titkos szavazással egyhangúan a megyei tanács elnökévé.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt szenátora elmondta, hogy az elkövetkező időszakban valamennyi pályázási lehetőséget kihasználnának, illetve élhető hellyé akarják alakítani Szatmárt, ahol a fiataloknak is érdemes maradniuk.

Magyar alpolgármestere lesz Aranyosgyéresnek is a következő négy évben Szabó Róbert személyében a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ által megkötött megállapodás értelmében.

Az RMDSZ és a PNL Temes megyei szervezetei megállapodása alapján Farkas Imre lesz Temesvár egyik alpolgármestere. A 303 ezer lakosú, alig öt százalékban magyarok által lakott Temesvárnak 1989 óta nem volt magyar alpolgármestere.

Megtartotta alakuló ülését a Kovászna megyei önkormányzat is, amelynek élére Tamás Sándor korábbi elnököt választották. A többségében magyarok által lakott háromszéki megyében nem volt kérdéses Tamás Sándor újraválasztása.