Az a tény, hogy Klaus Johannis megengedhette magának, hogy egy ? a Tusványoson előterjesztett javaslat miatt ? Tőkés Lászlótól visszavonja az általa ? minden kétséget kizáróan megérdemelt ? Románia csillaga kitüntetést, arra vall, hogy a jelenlegi helyzetben a román hatalom gyakorlatilag bármit megengedhet magának.
Európa ? és tágabb értelemben a Nyugat ? e pillanatban ? a sommásan menekültek gyanánt emlegetett bevándorlók problémája miatt, mindenre figyel, csak a kisebbségi sérelmekre nem. Egyrészt mert fokozottan retteg az egyébként valóban nem túlságosan békés bevándorlóktól, akikre ráadásul még rá is van (egészen pontosan lesz) utalva, másrészt azért mert félelmein csak úgy képes erőt venni, ha a bevándorolt (kisebbségi) közösségek nyelvének, kultúrájának és szokásainak megőrzésére támasztott mindenféle igényt vehemensen elutasít, ha ezeket a közösségeket ? integráció néven ? megpróbálja a lehető legrövidebb időn belül maradéktalanul asszimilálni.
Hogy ez a törekvés a mai viszonyok közt és különösen a muszlimok esetében mennyire valósághű, fogas kérdés. Az azonban bizonyos, hogy a Nyugati államok közvéleményét ilyen körülmények közt az őshonos európai kisebbségek kérdésének feszegetése csak ingerültté teheti. Az őshonos kisebbségek igényeivel ugyanis két-három generáción belül (az időközben számbelileg is jócskán felduzzadó) bevándorlók is előállhatnak. Hiszen történelmi léptékben a 60 vagy a 600 év közt nincs releváns különbség. Főként, ha az idő felgyorsulását is tekintetbe vesszük?
S valóban: Angela Merkel törekvései ? német szempontból ? csak akkor nem életveszélyes őrültségek, ha záros határidőn belül minden bevándorlóból echt németet lehet fabrikálni. Ha ez nem lehetséges, s az eddigi fejleményekből ítélve, úgy tűnik, ez a valószínűbb forgatókönyv, a többségnek, mely addigra akár kisebbséggé is zsugorodhat, meg kell tanulnia együtt élni a kisebbséggel. Nos, hát, a mai Európa többségi társadalmainak gyakorlatából ítélve, éppen ez az, amire merőben képtelen. Többségi aggyal kisebbségivé válni pedig nem csak kínkeserves dolog, de, néhány évtized alatt és még mindig a hatalom birtokában, életveszélyes is. A kulturális felsőbbrendűségre alapozott arrogancia elkerülhetetlenül súlyos konfliktusokat generál.
Az egyetlen lehetséges megoldás, mely a fenyegető feszültségeknek elejét veheti, a kulturális különbségeket megtartva is felfele nivelláló a kisebbségi autonómia lehetne. Ez idő szerint azonban Európa hatalmasai az autonómiában látják a lehető legnagyobb veszélyt. Képtelenek felfogni, hogy a kisebbségi közösségek önrendelkezésének megtagadása az autonómiánál összehasonlíthatatlanul súlyosabb veszélyeket rejt magában. A kisebbségi közösségek ugyanis a későbbiekben, mikor a helyzet már végképp tarthatatlanná válik, nem csak a számlát fogják benyújtani, de a hatalom átvételét követően magát a társadalmat is a saját ?ízlésük? szerint fogják alakítani.
Szükség lenne legalább egy európai politikusra, aki ezeket a veszélyeket a nemzetközi színtéren ? hitelt érdemlően ? tudatosíthatja. Erre a feladatra ? Magyarország történeti tapasztalataiból következően ? a sors mintha egyenesen Orbán Viktort jelölte volna ki.
Általam nehezen értelmezhető okokból azonban Orbán Viktor nem hajlandó vállalni a feladatot. Ehelyett egy a Nyugat számára nem kevésbé ellenszenves célnak szenteli minden erejét. Néhány ezer vagy legfeljebb tízezer bevándorlótól próbálja megóvni ? lélekszámban amúgy is vészt jóslóan zsugorodó ? országát. Egyetlen idegent sem hajlandó befogadni! Ő ugyanis ugyanúgy gazdasági bevándorlónak minősít minden egyes migránst, mint ahogyan Angela Merkel menekültnek.
Ilyen körülmények közt Magyarország ? az európai nyilvánosságban ? egyetlen szót sem emelhet határon kívüli kisebbségeiért sem. Mert ha Magyarország nem akar úgymond integrálhatatlan kisebbségeket, milyen jogon várhatná el, hogy szomszédai viszont minden lehető eszközzel (s efféléket az európai demokrácia szép számban prezentál) ne próbáljanak megszabadulni úgymond integrálhatatlan magyar kisebbségeiktől?
A román közszolgálati televízió a csőd szélén áll. Újjászervezése során szinte már kínálkozik a lehetőség, hogy mintegy észrevétlenül, a központi és a területi magyar adásokat sorra megszüntessék. A hivatkozási alap kézenfekvő: alacsony a nézettség. Arról persze már nem esik majd szó, hogy ezeket az adásokat eleve a leglehetetlenebb időpontokra programozták?
Ki és hol emelhet szót a várható döntések ellen? Az RMDSZ a Román Parlamentben? Rá sem ránt senki. Néhány ezer tiltakozó? Kit érdekelnek? Magyarország? Önmagával van elfoglalva. Európa? Nem is értheti, mi itt a probléma! A magyarok, ha már úgyis kötelesek ismerni az állam nyelvét, nézhetik a román adásokat!
Mindez igazából csak azoknak fog fájni, akik az állásukat veszítik el? Az ő hangjuk azonban már nem hallatszik el Brüsszelig, sőt attól kezdve már a szomszéd házig sem.