Fokozott katonai védelmet kíván nyújtani a NATO és az Egyesült Államok a közép-kelet európai és balti államoknak, köztük Romániának és Bulgáriának is. Erről határoztak tegnap este az Észak-Atlanti Szövetség védelmi minisztereinek tanácskozásán. Jens Stoltenberg NATO főtitkár bejelentette, a részvevők egyhangúan jóváhagyták, hogy a szervezet forgó alapon kiterjessze jelenlétét a térségben, ideértve nehézfegyverzetet is, minderre szerintük Oroszország agresszív jelenléte miatt van szükség. Hogy összesen hány katonát vezényelnek a régióba, az csak tavasszal dől el, de többnemzetiségű erőről van szó, hogy ez is mutassa: ha bármely tagországot támadás ér, akkor azért az összes többivel is szembe kell nézni. A tegnapi döntés kiegészíti azokat az intézkedéseket, amelyeket az elmúlt 18 hónapban hozott a NATO válaszként Oroszország agresszív lépéseire, a Krím-félsziget elcsatolására és a kelet-ukrajnai konfliktusra. Moszkva ellenzi, hogy a NATO katonai alakulatokat küldjön a kelet-európai államokba, úgy véli, hogy az Észak-Atlanti Szövetség ezzel megszegi az 1997-ben kötött egyezményt, mely szerint sem a NATO, sem Oroszország nem állomásoztat harci alakulatokat Európa keleti részén.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...