A bukaresti rádió hallgatói is értesültek róla: életének 81. évében a múlt szombaton hunyt el és kedden már el is temették Bukarestben Elisabeta Polihroniade sakk nagymesternőt, akinek életművét, munkásságát Klaus Johannis államfő post mortem az egyik legrangosabb romániai kitüntetéssel ismerte el. A hazai magyar médiában már szép csendesen kimúltak a sakkrovatok, nem így az egyik csíki napilapban, amelyben Biró Sándor nemzetközi mester hétről-hétre megjelenteti Sakklépésben című érdekes írásait és ebben méltatja a hazai sakkélet egyik legismertebb személyiségének érdemeit. Hétszeres romániai bajnok, játékosként tízszer képviselte az országot a sakkolimpián, amelyen összesen kilenc csapat- és egyéni érmet szerzett, később pedig ugyanezen a kimagasló sakkrendezvényen tizenhárom éven át volt versenybíró.1989 előtt az oly szűkre szabott hazai tévéadásban vasárnaponként Sakk-matt című tizenöt perces műsorában népszerűsítette a sakkot és élete végéig küzdött a sportág iskolai tantárgyként való bevezetéséért. A nemzetközi  mester még hozzáteszi: kapcsolatai lévén jöhetett létre Meggyesen a Királyok Tornája , amelyen Magnus Carlsen jelenlegi világbajnok is szerepelt, és két esztendővel ezelőtt Csíkszeredát is meglátogatta, hogy két napon át vegye közelebbről is szemügyre  az egyik bank által támogatott nemzetközi versenyt. Elisabeta Polihroniade igen nagy figyelmet fordított a gyermekekre, a nevét viseli Románia iskolás csapatbajnoksága és ez nem véletlen, hiszen ? emlékeztet Biró Sándor ? a mai világban 13 évesen már nagymesterek a tehetséges fiatalok, húsz éven alul már szinte felnőtt világbajnokok, nagyon felgyorsult a világ. A sakk nagymesternő halála eszembe jutatta, hogy jómagam is az egyik könyvéből tanítottam sakkozni gyermekeimet, de azt sem felejtettem el, hogy egy másik, 1974-ben megjelent kötetéből éltem át újra a huszadik század meccsének nevezett, 1972-es izlandi Fischer és Szpasszkij találkozókat, amelyeken mintha nem csupán egy amerikai fenegyerek és egy nagy szovjet taktikus, hanem két világ csapott volna össze. Az ötvennyolc éves csíkszeredai Bíró Sándor nemzetközi mester egyébként nem csupán gyermekeket készít fel itthon és az internet segítségével más országokban is, hanem saját kezével állít elő olyan sakkészleteket, amelyeket többek között Bobby Fischer is megvásárolt, valamint a későbbi világbajnokokhoz, Kaszparovhoz és Karpovhoz is eljutottak. ? A sakk az intelligencia próbaköve?. Ezt a Goethe-idézetet írta egyik könyvének mottójául Elisabeta Polihroniade, de ma már azt is látjuk: a sakk egyben a mesterséges intelligencia próbaköve is, hiszen a világ és a világháló tele vannak olyan sakkprogramokkal, amelyek nem csupán az ember, hanem egymás ellen is képesek mérkőzni és nem is akárhogyan. De az is bizonyos: ezek az egyre jobban és egyre több digitális eszközön terjedő, különböző erősségű programok szürkévé teszik a sakknak azt a varázslatos emberi világát, amelyben ketten viaskodnak ugyan, de a lépések között sok más témáról lehet beszélgetni, és a sakktábla mellett álló kibicek is eltűnődhetnek egy-egy hibás lépésen, újrajátszáson vagy különböző változatokon. A megnyitásokon, a cseleken, az áldozatokon és a végjátékokon. Ha úgy tetszik ? egy picit az élet hasonmásain.