A megkérdezett külhoni fiatalok fele igényelt magyar állampolgárságot, és a fiatalok 90 százaléka szerint a kisebbségi magyarok a magyar nemzet részét képezik. Egyebek között ez derült ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet ma délelőtt ismertettek Budapesten. A Mathias Corvinus Collegium és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet 2700 fiatal megkérdezésével készült kutatása szerint a fiatalok több mint fele fontolgatja a külföldre való végleges elvándorlást, de az otthonukat elhagyni szándékozók közül elsősorban a kárpátaljai magyarok képzelik el jövőjüket Magyarországon – ismertette Papp Z. Attila, az intézet igazgatója. A felmérés szerint Szlovákiában csak elvétve találtak kettős állampolgárságot, míg Kárpátalján 68, Vajdaságban 82, Erdélyben 56 százalékos volt az arány. A magyar állampolgárság igénylése mögött elsősorban érzelmi, nemzeti szempontok domináltak, illetve a legfiatalabbaknál a magyarországi és más külföldi utazással, tanulással összefüggő motivációk is megjelentek. A megkérdezettek közel 70 százaléka nevezte a régiót vagy országot szülőföldjének és hazájának, ahol él, ugyanakkor mintegy 13 százalék a jelenlegi, illetve történelmi Magyarországot tekinti hazájának. A 15-29 éves magyar anyanyelvű, illetve nemzetiségű fiatalok a legnagyobb kihívásnak a munkanélküliséget, a szegénységet, a kilátástalanságot tartják, és a legkevésbé problematikus számukra a hiányzó szórakozási lehetőségek mellett az anyanyelvi továbbtanulás és az államnyelv nem megfelelő ismerete – közölte a kutató.
Hunyadi Mátyás középkori uralkodó csontvázát azonosították Székesfehérváron
A Magyarságkutató Intézet részéről érkező feltételezést külföldi szakvélemény is megerősítette - adja hírül a Mandiner.
Tovább...Levették az amerikai szankciós listáról Rogán Antalt
Washington megszüntette a Biden-adminisztráció szankcióját a magyar miniszterelnöki kabinetirodát vezető Rogán Antal ellen. A döntéséről Marco Rubio amerikai külügyminiszter telefonon…
Tovább...Elindult a Szülőföldön Magyarul program
Az oktatási, nevelési, hallgatói, tankönyv- és taneszköz-támogatásra május 8-ig lehet jelentkezni a mipont.hu felületen - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért…
Tovább...Közösség tagja elleni erőszakkal gyanúsítanak két román férfit Magyarországon
A 30 és a 47 éves gyanúsítottak osztrák férfiakra támadtak rá, és zsidó vallásuk miatt szidalmazták őket az M3-as autópálya…
Tovább...