Születésnapi programsorozattal ünnepli önálló intézményként fennállásának ötödik évfordulóját a nagyváradi Szigligeti Színház, amely a színtársulat mellett néptáncegyüttest és bábtársulatot is magában foglal. Czvikker Katalin menedzserigazgató az MTI-nek elmondta, hogy a Bihar megyei önkormányzat öt évvel ezelőtt fogadta el azt a határozatot, amellyel megalapította a helyi önálló magyar színházat. Később a filharmónia keretében működő Nagyvárad Táncegyüttes, valamint az állami bábszínház Lilliput Társulata is a Szigligeti Színházhoz került. 2011 el?tt a nagyváradi magyar színtársulat a románnal közös intézményben működött. Az igazgató felelevenítette: a szétváláskor főleg a román kollégák aggódtak amiatt, hogy a Szigligeti Színház nem lesz képes fenntartani magát, de a szakmai eredmények és a számok is ennek ellenkezőjét igazolják – mondta. A Szigligeti Színház három társulatának előadásait évadonként mintegy 55 ezer néző látogatja, a bérletek száma meghaladja a 4100-at.
Elhunyt Sebő Ferenc énekes, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik elindítója
79 éves korában meghalt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a…
Tovább...Áprilisi Helikonok
Megjelentek a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat áprilisi lapszámai. Ferencz-Nagy Zoltán ajánlója.
Tovább...Mozaik, 2026. április 21-e
Adásunkban a magyar líra egyik legérzékenyebb hangú alkotójára, az aradi származású Tóth Árpádra emlékezünk születésének 140. évfordulója alkalmából, majd Matei…
Tovább...A tavaly Hollandiában ellopott dák kincsek visszatérnek Romániába
A coțofenești-i arany sisakot és két arany karperecet a Román Nemzeti Történeti Múzeumban, kedden este mutatják be a sajtónak, majd…
Tovább...