Percig sem csodálkozom azon, hogy a politikusok diskurzusai nem őszinték, vagy hogy nem a valós viszonyokat és szándékaikat kommunikálják (a polkomm, a hazudozás szinonímája lett mindenfele), ez egyre kevésbé szokás, viszont jobb helyeken elemzők viszonylag koherens és átfogó értelmezését adják a politikai történéseknek. És ez a korrekt eligazítás az, ami hiányzik a mi kis politikai pornográfiánk színteréről, olyannyira, hogy a tudatlanság, tájékozatlanság, már a demokratikus folyamatokat akadályozza. (Jó esetben az elemzés/értelmezés nemcsak a pr szakik és stábok elrejtett üzeneteinek a visszaolvasására, és kritikájára képes, hanem egyben a valós társadalmi, hatalmi, gazdasági, stb., viszonyokkal kapcsolatos elfogadott és megindokolt értelmezésének a folyamatos karbantartására, érvényes valóságkép kialakítására is. Rommagyar vonatkozásban viszont, még az előbbi, ha úgy tetszik rutinfeladat is elvégzetlen marad: mondhatnak bármit politikusaink, az úgy van jól.)
Pedig választási év kezdődött és ilyenkor a tájékoztatásnak/mozgosításnak nagyobb a tétje, a választási kampányokat pedig érdemes érvényes diagnózisokra alapozni, egyébként öncélú játszadozássá válik az egész demokratikus eljárás, a választások csupán formálisak, a vox populi meg, nem talál meghallgatásra, és persze a felhatalmazás, a politikai osztály legitimitása is csonkul. Sem az országos politikában, sem a rommagyar kispályán, megalapozott diagnózisokat és rájuk vonatkoztatott politikai programokat nem látok kibontakozni, és akkor nem is szóltam a politikai osztály megújulásának, úgy ahogy felvállalt projektjéről, mely egyszerűen el sem indult. A két nagy román párt belső háborúkkal, helyezkedésekkel, és főként a korrupcióellenes ügyészség föllépései nyomán egyre kínosabb ?káderhiánnyal? küzdenek, az idei választásokon ? egyre inkább úgy tűnik ? a DNA jelöl, illetve rostálja meg a jelölteket, a pártok megújulása sine era et studio, elnapolódik. Ez főként az elnöki-párt, az új PNL esetében kínos, aki a megújulás zászlóvívőjének pózában tetszeleg, de amely párt képtelen feddhetetlen, közismert és népszerű jelölteket állítani. A bukaresti kínosra sikerült főpolgármester jelölt esetében pedig egyenesen a gombhoz igyekszik ködmönt varrni. Ha esélytelen a jelöltje az egyfordulós megmérettetésen ? a magukat jobboldalinak mondó jelöltek közt megoszlanak majd a szavazatok, és így valószínű egy PSD-s jelölt lesz a befutó ?, hát az utolsó pillanatban próbálja meg kétfordulósra átszabni a választási szabályt. Mit számít, hogy az AB döntésének nyomán a választási törvény már nem módosítható, és amúgy is, sürgösségi rendelettel sarkalatos törvényt átírni, nemcsak kínos pótcselekvés, hanem egyenesen politikai diverzió (Nem mellesleg egy ?technokrata?, azaz politikai támogatottság és legitimáció nélküli, ügyintéző kormányra próbálja ráeröltetni egy ilyen rendelet meghozatalát. Megeshet, hogy a parlament utólag nem szavazza meg a rendeletet és akkor érvénytelenek lesznek a helyhatósági választások).
Közelebb hozzánk. A rommagyar politikai mezőny a rendszerváltás óta nem volt ennyire mély válságban, nem volt ennyire lehangoló és kilátástalan, mint éppen most (akkor is, ha mégha mégoly gondosan kerülik politikusok és holdudvarukhoz tartozó kommentátoraik, elemzőik, ennek a kimondását, menekülnek a felelősség elől). És most nem is arra gondolok, hogy az RMDSZ-nek (a többi rommagyar aprópárttól ilyesmit nem is várhatunk[i]) nincs egy átfogó helyhatósági választási programja, mely aztán lebontható lenne a települések szintjére, és az autonómiázáskifulladt, és hiteltelen, nélkülöz mindenféle pragmatikus szempontot; nincs egységes jelöltállítási rendszer[ii], és persze integritást biztosító kritérium-rendszer, etikai kódex sincs, sőt, nem is kell; vagy hogy a jelöltállítás máris megcsúszott (van fontos település, ahol a jelölteket csak a kampányt megelőző hónapban választják ki!) bizonytalanság és politikai pávatánc övezi a helyhatósági választásokat (a helyi adminisztrációban fű sem terem ellenzékből[iii], s a fő politikai szervezet önként mondott le a kormányzás lehetőségéről), egyszóval az utóbbi kongresszuson meghírdetett megújulás egyetlen jele sem látható. Hanem ami ettől is kiábrándítóbb, a rommagyar politikai mainstream ? mostmár mindenestől ? letért arról az útról, melyen az elmúlt 26 évben járt, pontosabban a Fidesz (és csatolt részei) illiberális nemzetállamot vizionáló, valamint Európaellenes, keleti fordulatot sürgető útjára tért[iv], és ezzel ha úgy tetszik filozófiai/morális alapjai kérdőjeleződtek meg az eddigi kisebbségjogi politizálásnak. Kisebbségi (azaz kollektív) jogokat csak ott és annyiban lehet elérni, ahol és amennyiben erős a liberális demokrácia, azaz nem csupán egy meghatározott ?többség diktatúrája? érvényesül a politikában, a közéletben, a döntések meghozatalában, hanem az ?egyetemes méltányosság?[v] elvének megfelelően korlátozzák a többség szuverenitását. Márpedig a határontúli magyar kisebbségeknek mindezidáig a közös európai érdekekre/értékekre és szuverenitásra, valamint az egyetemes emberi jogokra való hivatkozással volt morális és politikai alapjuk jogokat kérni, és nem pedig a nemzetállami elfogultságokra, és kizárólagosságokra alapozva. A kettős beszédnek ezen a téren sincs esélye, nem helyeselhetjük/támogathatjuk a magyarországi politikai hatalom (egyre inkább csak orbánizmus) illiberális demokráciáját, nemzetállami kizárólagosságát, Európa-ellenes politikáját, (a virtuális ?kétharmad? többségi diktatúráját), és közben európai ? nemzetek fölötti ? szuverenitásra hivatkozunk Románia, Szlovákia, Szerbia, stb., esetében. Az etnikai/nemzeti többség függetlenségét, mellyel akár diszkriminatív módon lép föl a kisebbségek ellen, csak egy magasabb szintű ? sőt egyetemes ? szuverenitásra, az egyetemes méltóságra tett hivatkozással ellensúlyozhatjuk, esély sincs a ?kisebbségi diktatúra?, egyfajta ellen-nacionalizmus érvényesítésére. És ezért zavarodott össze a határontúli kisebbségi politizálás, felszalámizódott, meghasonult, szegmentálódott és képtelen folytatni megkezdett projektjét, autonómiájának elvesztéséről nem is szólva. A nacionalizmus[vi] rossz tanácsadó mégha magyar is és érzelmileg azonosulni tudunk vele (ugyanígy vannak más nemzetek is saját nacionalizmusukkal), kisebbségi változatai egyenesen esélytelenek, a nacionalista diskurzusok versengésében a kisebbségek csak vesztesek lehetnek. Olvasom, hogy Kelemen Hunor a Fidesszel újabban kialakított jó kapcsolatot (a többi rommagyar politikai hangadóhoz hasonlóan) úgy értékeli, illetve kommunikálja, hogy Orbán belátta, hogy az RMDSZ-re kell halgasson az itteni kérdésekben. Hát most lenne itt az (talán utolsó) alkalom, hogy bebizonyítsa, kérésére Orbán eláll az illiberális nemzetállam ötletétől, a keleti nyitástól és az ottani despoták ajnározásától, hogy mi hatumák szilárd alapon folytathassuk politikai programjainkat. Azért nagyobb tétben nem fogadnék egy ilyen váratlan fordulatra.