Csaknem kétezer menekült érkezett Pireuszba, Görögország Athénhez közeli kikötővárosába az elmúlt huszonnégy órában ? jelentette a parti őrség hétfőn reggel.A dpa német hírügynökség kommentárja szerint ez azt mutatja, hogy nem csökken a migránsok beáramlása az Égei-tenger felől. Ma Kíosz és Leszbosz szigetéről futott be egy komp a pireuszi kikötőbe 1104 menekülttel a fedélzetén. Tegnap késő este egy ugyaninnen érkező másik személyszállító hajó több mint 500 illegális bevándorlót rakott ki a görög főváros közelében. A menekültek Törökországból érkeztek a görög partokhoz, és többségük úgy nyilatkozott, hogy Észak-, illetve Nyugat-Európa felé venné az irányt.