A tervezet értelmében jövőre a Védelmi, a Belügyi, az Oktatásügyi, valamint az Egészségügyi Minisztérium gazdálkodhat a legtöbb pénzből. A kisebbségek érdekvédelmi szervezeteinek járó támogatást is növelné a kormány, amely eheti ülésén készül elfogadni a 2016-os költségvetés-tervezetet. Ezt követi a dokumentumról szóló parlamenti vita.Meglepetést, sokakban megelégedést keltett a jövő évi büdzsé, amely nem utal ki további összegeket templomok építésére, ezek helyett az oktatási intézmények felújításában vagy akár építésébe fektetne be. Az egyházi vezetők kérdéseire válaszolva Dacian Ciolos miniszterelnök azt nyilatkozta tegnap, hogy a már megkezdett építkezések befejezését nyilván igyekszik támogatni a kormány.Korábban az ortodox egyház szóvivője, Vasile Bănescu azt nyilatkozta, hogy az állami források elmaradása legfeljebb késleltetheti az ortodox egyház által már megkezdett építkezési vagy felújítási munkálatokat.Daniel pátriárka újfent bejelentette, hogy az ortodox papok hajlandóak lennének lemondani az államtól kapott fizetésükről, amennyiben az állam visszajuttatná az egyháznak korábban elkobzott javait.Nem nő jövő év elején a minimálbér sem, holott a korábbi kormány ezt ígérte, Anca Dragu pénzügyminiszter azt mondta, meg kell vizsgálni, hogy valóban vannak-e források a minimálbér növelésére, ezt azonban január elsejéig semmiképpen sem lehet elvégezni.