A Nemzetközi Migrációs Szervezet olasz szóvivője elmondta, 22 vízi jármű utasait mentették ki Szicília és Észak-Afrika partjainál. A szervezet becslése szerint idén január elseje és augusztus 20-a között 146 ezer migráns érkezett a tengeren át Görögországba és hozzávetőleg 104 ezer Olaszországba. A két ország tranzitpontnak számít a menekültek számára, innen nyugat-európai országok fele veszik útjukat a bevándorlók. Közben Macedónia, ahol a bevándorlók tömegei miatt rendkívüli állapotot hirdettek múlt csütörtökön a hétvégén kénytelen volt megnyitni határait Görögország fele, hogy elkerülje az újabb konfliktusokat a rendőrség és a migránsok között.Ennek következtében 7 ezer menekült érkezett szombat éjszaka Macedóniából Szerbiába. Ezt az információt az ENSZ menekültügyi hivatalának főbiztosa is megerősítette tegnap hozzátéve, hogy a nemzetközi vöröskereszt a migránsok számának drámai növekedésére számít.
A kimaradástól való félelem helyett éljünk a tudatos választás szabadságával
A fiatalok számára különösen fontos szemléletváltást helyez előtérbe a román közszolgálati rádió Bukarest FM csatonája a Maradj biztonságban a neten…
Tovább...Ünnepelt a romániai magyarság március 15-én
Az RMDSZ központi rendezvényét Kolozsvár főterén tartották, ahol beszédet mondott Kelemen Hunor szövetségi elnök. Birtalan Albert tudósítása. Nicușor Dan államfő…
Tovább...Az államelnök és a miniszterelnök is köszöntötte a magyarokat március 15. alkalmából
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából. "A magyarság napja különleges…
Tovább...Magyar állami kitüntetéseket kaptak Romániában élő vagy innen elszármazott magyar művészek és tudósok
A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami kitüntetéseket. A Kolozsvári Rádió…
Tovább...