Nyirokrendszerünk ápolása – 1.rész

Szervezetünk egyik rendkívül összetett szisztémája a nyirokrendszer; az immunrendszerünk szerves része, és meghatározó szerepet tölt be annak helyes működésében, a betegségek, fertőzések megelőzésében, valamint a méregtelenítésben. Adásunk vendége Kilin Ildikó, kolozsvári nyirokterapeuta és masszőr, aki a mai félórában betekintést nyújt a nyirokrendszer működésébe.

Continue Reading

Nyerhet még

A Temesvári Csiky Gergely Színház FUTÓTŰZ előadását is nevezték UNITER-díjra, s nagy esélye volt rá, hogy meg is kapja ezt a díjat. De végülis a gála zsűrije a SOLD OUT-ot ? Gianina Cărbunariu VÉGKIÁRUSÍTÁS című darabját és a szerző rendezésében készült bukaresti előadást részesítette előnyben. Ez a produkció kapta a legjobb előadás díját. Nem kár érte, mert a VÉGKIÁRUSÍTÁS hosszú évek óta várja, hogy egyáltalán színpadra kerüljön, holott a romániai németek ? és mások ? kiárusításáról, a román állam által folytatott emberkereskedelemről szóló darab sokkal, de sokkal több figyelmet érdemelne. Jó hogy most, végre, megkapta ezt a figyelmet. És merem remélni, hogy a Temesvári Állami Magyar Színház is előbb vagy utóbb el fogja nyerni az előadásai és a színházi kezdeményezései révén kiérdemelt országos figyelmet, elismerést. (tovább…)

Continue Reading