Az RMDSZ tegnap iktatta az Adótörvénykönyv-tervezet módosítására megfogalmazott javaslatait. Ezek több területen könnyítenék, illetve átláthatóvá tennék az adózási rendszert. Erdei-Dolóczki István képviselő elmondta: egyik legfontosabb a javaslat nagycsaládok támogatásának szorgalmazása, egy másik javaslat pedig a gépjárművekre kirótt zöldbélyeg-illeték részbeni áthelyezése a helyi adók közé.

A javaslatok között szerepel egy olyan módosítás is, amely adókedvezményben részesítené azokat a személyeket, illetve leszármazottjaikat, akiket 1950?1961 között katonai szolgálat ürügyén munkatáborokba vittek, valamint akiket 1940 és 1945 között etnikai alapon meghurcoltak, továbbá azokat, akik az 1989-es forradalom idején harcoltak és megsebesültek. Az RMDSZ szociálpolitikai prioritásai között szerepel a közüzemi szolgáltatások áfájának 9 százalékra történő csökkentése is, ugyanakkor az orvosok, valamint az egészségügyi és szociális ellátásban dolgozók jövedelemadójának eltörlése. A Szövetség szorgalmazza egyebek között a hegyvidéki panziók adózási rendszerére vonatkozó adómentességet is.