De térjünk rá a Schubert-mű történetére, értelmezésére. Wilhelm Müller verseit ugyanis elnyelte volna az idő, ha Schubert nem fedezi fel őket. Mit is kell tudni erről a 24 versre írt ?intim léleknaplóról?, a Téli utazásról?

– Először is el kell mondanunk, hogy Schubert ezt a dalciklusát szerette a legjobban. A zeneszerző már nagyon beteg volt ekkor, érezte, hogy közeledik a vég?

Igen. Schubert 1828-ban 31 éves korában halt meg, hogy miben, pontosan nem tudni, a végleges diagnózishoz nem áll rendelkezésre elég bizonyíték. 25 éves kora óta szifilisszel küszködött, és tünetei részben higanymérgezésre utaltak, ugyanis a 19. század elején gyakran használták a higanyt szifilisz kezelésére. Ugyanakkor az a feltételezés is kialakult, hogy valószínüleg a tífusz végzett vele.

– Pontosan. Ugyanúgy mint Mozart és a korszak más nagy személyiségei esetében, nem lehet pontosan tudni a halál okát. Schubert nagyon fiatalon elhunyt, nem volt 32 esztendős sem. A Téli utazás két részben jelent meg, és a dalciklus második részének kiadását már nem érhette meg. De ezt a művét szerette a legjobban. Egyik nap azt mondta barátjának és mecénásának, Joseph von Spaun grófnak, hogy jöjjön el hozzá és hallgassa meg szerzeményét. Spaunnak A hársfa című dalon kívül egyik sem tetszett, mire Schubert azt mondta, hogy márpedig ez a legszebb dalciklus, és valamikor majd mindenkinek tetszeni fog. Így is lett.

Schubert Téli utazásának több értelmezése van. Beszélne ezekről?

– Először is egy belső utazásról van szó, a lélek megtisztulásáról. A versek szerzőjéről, Wilhelm Müllerről azt mondják, hogy érték szerelmi csalódások: amikor önkéntesként részt vett a belga háborúban, beleszeretett egy lányba, de a kapcsolatból nem lett semmi, majd egy papnéval ismerkedett meg, Felix Mendelsshon későbbi sógornőjével, és itt sem talált szerelemre. Nem lehet pontosan tudni mi történt, de nem is fontos. A lényeg az, hogy mindez csak ürügy volt a költő számára. Verseinek fontos gondolata pedig az idegenség-érzés, nem csak a társadalomban, amelyikben él, hanem a saját bőrében is. Ahogy a dalciklus első két sora is mondja: “Idegenként jöttem, Idegenként is távozom”. Minden ember megéli ezt, pédául ha idegen országban él, idegennek érzi magát, de akár otthon is lehet identitászavara, mert változásokon megy ketesztül. Ez pedig mindig valamilyen vesztességgel jár, és ugyanakkor gyarapodással is. Tehát ezért tartom ezt a dalciklust igen lényegesnek és halhatatlannak.