A mai műsor a Fiatal irodalom Erdélyben a rendszerváltás utáni években – című sorozat első része, amelyben Egyed Emese költő, egyetemi tanár, a Helikon kétheti kulturális folyóirat főmunkatársa beszél arról, milyen volt a hangulat, hogyan érintette az erdélyi értelmiségieket a rendszerváltás első éve, mi előzte meg az eufórikus pillanatokat, és hogyan múlt el ez a bizonyos eufória.
Az Egyed Emesével induló sorozat apropója a szeptember 25 és 26-án lezajlott XII. Gyergyószárhegyi Írótalálkozó melynek témája idén a rendszerváltás után fiatal irodalom volt. A meghívottak ezt a témát járták körül és tartottak előadást arról ami előkészítette, illetve mássá tette a rendszerváltás utáni fiatal erdélyi irodalmat, amely csak kis mértékben követte az elődök, mondjuk a Forrás-nemzedékek irodalmi hagyományait, és igyekezett új irányt mutatni olyan lapokkal, művészeti-irodalmi mozgalmakkal, mint például az Éneklő Borz, az Előretolt Helyőrség, a Zabhegyező vagy a Jelenlét. Egyed Emese pedagógus, egyetemi tanár, költő, irodalomtörténész. 1980-ban diplomázott a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen francia-magyar szakon. 1980–1988 között a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceumban tanított magyar nyelvet és irodalmat, majd 1988–1990 között az Utunk szerkesztőjeként, 1989–1990 között pedig rovatvezetőjeként dolgozott. 1990–1991 között a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalomtudományi tanszékén tanársegéd, 1991–1997 között adjunktus, 1996-ban doktorált. 1997–2002 között docens, 2002-től egyetemi tanár, 2004-től doktorátusvezető. Első verseskötete Délvidék címmel a Kriterion kiadó gondozásában jelent meg 1988 és 1989 fordulóján. Őt kérdeztem arról, milyen lelki és szellemi állapotban érte az erdélyi, ezen belül a kolozsvári magyarságot a forradalom és rendszerváltás. Egyed Emesét hallják: