Száznegyvenkilenc alkotótól, közel háromszáz vers érkezett az idei Salvatore Quasimodo költőversenyre, amelyet Magyarországon szerveznek, számos határon túli szerző is benevezett a patinás megmérettetésre. Az Emlékdíjat Lövétei Lázár László a Melyik Nap alatt? című versével, a különdíjat Zsávolya Zoltán a Munkacímre című versével nyerte el.

Debrecen város által felajánlott Térey-díjat pedig Garaczi László az In Cauda Venenum című versével érdemelte ki. A Nobel-díjas Salvatore Quasimodo 1961-es, balatonfüredi tartózkodása emlékére 1992-ben indított, mára már brandnek számító, több évtizedes hagyománnyal bíró költőverseny ezúttal a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósult meg. Az együttműködés révén az egyedülálló irodalmi megmérettetés három napos fesztivállá bővült. A verseny történetében idén először dalversenyt is hirdettek a korábbi években a megmérettetésen díjat nyert versekből. A Szőcs Géza, Kováts Péter, Márta István összetételű zsűri, Kálnay Adél: Ami marad című versére írt Balogh Máté szerzeményét találta a legjobbnak.