Szűk hat hét van hátra az amerikai elnökválasztásokig, de a hangulat már-már a polgárháborús időkre emlékeztet. A hatalmas társadalmi különbségek és faji ellentétek által megosztott ország az utóbbi évtizedekben a Demokraták és Köztársaságiak közti gyűlölködés olyan poklába kormányozta önmagát, hogy arra kevés példa van a történelemben. Obama kétszeri megválasztása átmenetileg azt az illúziót keltette, hogy az amerikai demokrácia sikerrel vette a fehér-fekete megbékélés útjában álló akadályokat is, a faji ellentétek örökre szólóan megoldódtak, a társadalmi egyenlőtlenségeket pedig a páratlan jólét feledtetheti. Trump elnökké választása már eleve ezeknek a tételeknek a félreérthetetlen cáfolata volt. S mert a demokraták ugyanolyan eltökélten ragaszodnak a maguk féligazságaihoz, mint a republikánusok az övéikhez, az évtizedek óta lappangó ellentétek csakis fokozódhattak. Amerika a Hitler hatalomra jutását megelőző ún. weimari demokrácia éveire-hónapjaira emlékeztet. Itt is fegyveres csoportok flangálhatnak az utcákon. A rendőrség tekintélyét olyannyira megtépázta a szembenálló politikai táborok által legitimált erőszak, hogy a valóban legitim hatalom képtelen fenntartani a rendet. Egy olyan országban, ahol szinte minden állampolgár fegyvert birtokolhat, a polgárháború veszélye immár valóban nem becsülhető le.
Az ellenséges (és nem ellentétes) politikai táborok tagjai már régen nem tekinthetők egymással együttműködni is képes demokratikus ellenfeleknek. Mindenki úgy érzi, hogy a végsőkig elmehet vélt vagy valós igaza védelmében.
S most az utolsó hetekben két, az egész országra kiható eseménysor újabb okot szolgáltat a kölcsönös gátlástalanságra.
Hetek óta megfékezhetetlen lángokban állnak Kalifornia és Oregon állam erdőségei. Csak Kaliforniában öt millió hektár erdő esett a lángok áldozatául. Legalább 30 ember megégett, több tucatnyian eltűntek. És az erdőtüzek és a hurrikánok évada éppen csak elkezdődött… Félmillió kaliforniai kényszerült elhagyni lakhelyét, s a menekültek száma Oregonban is eléri a negyvenezret. A kaliforniai álom fokozatosan kaliforniai lidércnyomássá alakul.
A szálló por, melynek koncentrációja egyes városokban meghaladja a Pekingben vagy Új-Delhiben mért értékeket is, a koronavírus rettenetét is súlyosbítja. Az embereknek otthon kellene maradniuk, de a tűztől való félelmükben tömegszállásokon kénytelenek menedéket keresni.
A politikai ellenségek mindkét csapást egymás ellen próbálják felhasználni. A demokrata Joe Biden – a környezetvédelemnek elkötelezett fiatalabb választókat megcélozva – Trumpot teszi felelőssé a történésekért. „Hány elővárosnak kell még felégnie, ha a Fehér Ház klímaváltozást tagadó lakója még újabb négy évig uralkodhat? – kérdezi egyik legutóbbi beszédében – És hány elővárost kell még árvizeknek elönteniük? S hányat fognak hurrikánok romba dönteni?”
Trump ezzel szemben azt nyilatkozza, hogy „Nem hiszem, hogy a természettudományok bármit is bizonyossággal tudhatnak.” Az efféle mondatok immár az idősebb generáció tagjait hivatottak megszólítani, akik közt sokan arról is meg vannak győződve, hogy a klímaválságra vonatkozó narratíva szándékos leegyszerűsítés: Fake News. A közvetlen okot Trump a korábbi kormányzatok erdőirtásainak – az összefüggő erdőségeket széttagoló – tarvágásoknak a hiányában látja. És az emberi felelőtlenségben. S ezzel részben a szakértők is egyetértenek, bár ők is azon a véleményen vannak, hogy a fő ok mégiscsak a globális felmelegedésben és az ezzel összefüggő hosszan tartó aszályban keresendő. Ahogyan egy kaliforniai hölgy megállapította: „A természet visszaüt…” Mindez bizonyosan igaz, de az ide vezető – az ipari forradalomig visszanyúló – folyamatsort nevetséges dolog lenne pusztán Trump nézeteinek rovására írni.
A szemben álló táborokat azonban semmi nem akadályozza meg abban, hogy tovább szítsák a már-már fokozhatatlan gyűlöletet. Az FBI is attól óv, hogy „az utcákon még robbanékonyabbá válhat a helyzet”. A közember is úgy véli, hogy az ország annyira megosztottá vált, hogy a legmélyebb válságok sem egyesíthetik többé a nemzetet.
S a napokban egy újabb csapás is bekövetkezett. A múlt héten hunyt el hosszas, de „férfiasan” viselt szenvedés után a Legfelső Bíróság demokrata meggyőződéseiről ismert bírája, Ruth Bader Ginsburg. (Egyébként a második nő az intézmény több mint két évszázados történetében.) A balliberális Amerika Ginsburgot az emberi jogokért, de főként nők és más kisebbségek jogaiért vívott küzdelem igazi hősének tekintette. Szavait millióan lesték fenntartás nélküli csodálattal. Igazi kultusz-személyiség volt. A jogtudomány Julia Robertse. Alakját a toronyházak falaira függesztett hatalmas poszterekről, férfi és női trikókról, bögrékről és söröskriglikről mindenki jól ismerhette. Életéről két film is készült. Az On the Basis of Sex (vagyis Nemi alapon) című film főszerepét nem kisebb színész, mint Felicity Jones alakította.
A gyász a viszály újabb almájával „ajándékozta” meg Amerikát. A Legfelső Bíróság Amerika talán legfontosabb politikai intézménye, hiszen paritás esetén a vitás kérdésekben övé a végső szó. S az intézmény tagjait az elnök delegálja. A testületben a republikánusoknak (Trumpnak is köszönhetően, aki Brett Kavanaugh személyében egy erősen vitatott republikánust juttatott a korábban megüresedett bírói székbe) már eddig is két fős többségük volt. Ha ismét Trump fog dönteni, évtizedekre bebetonozhatja a republikánus többséget. A testület tagjait ugyanis életfogytiglan választják.
A demokraták arra hivatkoznak, hogy Obama – első kormányzati ciklusának végén – hasonló esetben még kivárta újraválasztását azzal az érvvel, hogy ebbe a meghatározó jelentőségű döntésbe az amerikai állampolgárokat is közvetlen beleszólás illeti meg. Igaz, ő akkor még biztos lehetett újraválasztásában. A republikánusok ma aligha kockáztathatnak. Hiszen Trump újraválasztása felette kérdéses. A brutális hatalmi póker – Daniel Friedrich Sturm szavaival – már a halálhír első órájában megkezdődött. Hogy mi lesz a végkifejlet, nem tudni. De az egész világ visszafojtott lélegzettel követi a fejleményeket…
Hiszen korántsem pusztán Amerikáról van szó…