Nicolás Madurót helyi idő szerint csütörtökön iktatták be. A politikus második hatéves mandátumát kezdi meg a dél-amerikai ország élén, miután 2018 májusában – egyes jelentések szerint nem kifejezetten tiszta körülmények között – 67,7 százalékkal újraválasztották.

Beszédében az Amerikai Egyesült Államok azon törekvéséről beszélt, amellyel országát elszigetelnék. “Venezuela egy globális háború középpontjában áll, amelyet az Egyesült Államok imperializmusa és annak szatellit-államai vívnak” – fogalmazott. “Itt vagyok, készen arra, hogy előre vigyem az országunkat. Itt vagyunk a demokráciánkkal és embereinkkel” – mondta.

Maduro egy évvel korábban arra figyelmeztetett, hogy országát a Trump-adminisztráció és a Venezuela-ellenes Lima Csoport puccsal fenyegeti. Egy hete Mike Pompeo amerikai külügyminiszter latin-amerikai körútján valóban tárgyalt nemcsak szankciók kiterjesztéséről, de katonai megoldásokról is.