Csíkszeredai Városnapok

Tegnap Hargita megye székhelyén a Mikó-várban megnyitott két képzőművészeti kiállítással kezdődtek meg, ma pedig emléktábla leleplezésekkel folytatódtak a Csíkszeredai Városnapok. A két kiállítás egyike a csíkszentgyörgyi születésű, 1884 és 1940 között élt Márton Ferenc festőművészre, a másik pedig a fél évszázados csíkszeredai művészeti oktatásra emlékezik.

Continue Reading

Látogatás után

Kedves hallgatóim, mai jegyzetemben szeretnék néhány percre visszatérni Klaus Johannis  székelyföldi látogatására, pontosabban arra a két órára, amelyet Románia elnöke Hargita megye székházának üléstermében töltött el, ahol a jó előre meghirdetett napirend szerint olyan témakörök között kellett volna lezajlania a magasrangú vendég illetve a megyei és helyi elöljárók vitájának, mint az infrastruktúra fejlesztés, a székelyföldi gazdasági (tovább…)

Continue Reading

Választási előzetes

Miután a táborok a teendőkön testvériesen megosztozva szétverték az ország jóformán teljes intézményrendszerét, egyik az egyik felét, másik a másik felét, a harmadik azt, ami még nyomokban megmaradt, szemmel láthatóan megtalálták a módját a politikai osztály lecserélésének is. A recept nem új, de hatékonyságát növeli a szekuspártok és a szociális háló feltuningolása.

Continue Reading

A GDS és a kommunisták

Két héttel ezelőtt a hatalom imposztorairól elmélkedvén megemlítettem, hogyan távolította el Laura Codruta Kövesi és klikkje koholt vádak alapján Tiberiu Nitu főügyészt, hogy az államelnök Augustin Lazart nevezhesse ki helyébe az országos vádhatóság főnökévé. Tulajdonképpen az foglalkoztatott, hogy meddig mehet el a cinikus pofátlanság, a híres román „tupeu” a háttérhatalom részéről.

(tovább…) Continue Reading

Középpontban a könyv és a szerzői jog

Mielőtt belemerülnék a mai témába, elmesélnék Önöknek egy rövid történetet. 2018. április 23-án e-mailben kaptam egy hírlevelet, amelynek írója arról mesélt, hogyan sértették meg a szerzői jogait. Írt egy elektronikus könyvet, amelyet húszévnyi értékesítői tapasztalatra és sok-sok emberismereti tudásra alapozott. Több mint ötezren vásárolták meg, egyvalaki azonban nem csak a benne lévő információkra áhítozott.

(tovább…) Continue Reading

Ki büntet kit? És miért?

Az Oroszország elleni újabb drasztikus szankciók, melyeket az Amerikai Szenátus szinte, az ENSZ biztosági Tanácsa viszont már tényleg abszolút többséggel fogadott el, Európát is sokkolta. Okkal. Mert igaz ugyan, hogy Trump az embargó gondolatát elutasítja, és minden rendelkezésére álló eszközzel szeretné meghiúsítani, elnökként sem rendelkezik a szükséges eszközökkel, s ha rendelkezne sincs abban a helyzetben, hogy ezeket kockázatmentesen latba vethesse. (tovább…)

Continue Reading