Ez is kiderül abból az interjúból, amelyet a tavaszi ülésszak kezdetén készítettünk Korodi Attilával, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjével.
Continue ReadingAz első vacsora
Köszönöm a vacsorameghívást, mondta az erdélyi elnök, de előrebocsátom, világosan tudom, hogy mit fogok mondani. A budapesti vendégek ? egy pártelnök és egy párt-társelnök, utóbbi egyben kormányfőjelölt ? csodálkozva összenéztek: logikus, hogy tudja, vagyis nagyszerű, hogy tudod, elnök úr, hisz épp ezért szeretnénk veled elbeszélgetni. Tanulni jöttünk Erdélybe, nem kinyilatkoztatni.
Continue ReadingUnitárius igehirdetés, február 11.
Fülöp D. Alpár, ádámosi unitárius lelkész hirdet igét.
Continue ReadingSzép Róbertnek sok a gondja
Az új kormány miniszterré léptette elő Bogdan Trifet, az Országos Környezetvédelmi Felügyelőség vezetőjét ? és helyébe Szép Róbert lépett, Bogdan Trif eddigi helyettese, aki államtitkári rangot kapott, hogy jól elláthassa munkakörét. Ő lett tehát Romániában a környezetvédelmi főfelügyelő.
Iszonyú nagy munka vár rá, hiszen a Környezetvédelmi Felügyelőségnek 23 rendkívül összetett feladatot kell ellátnia egyidőben. (tovább…)
Continue ReadingZátonyok közt sodródva
Azt hiszem eljött az ideje egy névváltoztatásnak, mégpedig egy lényegesnek, t.i. a jobb időkben magát RMDSz-nek nevező mostanra a Fidesz itteni fiókpártjává átvedlő párt érett meg a névváltoztatásra. És senki ne mondja majd, hogy nem láttuk, nem hallottuk, hogy meglepett ami történt, hiszen én csak megírtam, de több százezren szavazataikkal támogatták és sunyításukkal továbbra is fenntartják a folyamatot . (tovább…)
Continue ReadingKétséges bocsánatkérés
Bekövetkezett az, amire még nemigen volt példa Románia Trianon utáni történetében. A román legfelső hatalom egy képviselője, igaz, immár hatalmától megfosztva, de nyilvánosan bocsánatot kért a magyar kisebbséget súlyosan sértő kijelentései miatt. Az is igaz, hogy leváltása ? legalábbis a hivatalos argumentáció szerint ? nem e miatt a vétség miatt következett be. (tovább…)
Continue ReadingAz információk helyét átvették az érzelmek
?Az igazságügyi törvények kapcsán olyan narratívák terjedtek el, amelyekről lassan kiderül, hogy nem sok valóságalapjuk van. Itt a Bukaresti Rádióban is több olyan interjúnk volt az elmúlt hetekben – legutóbb Veress Emőd egyetemi tanár jogásszal, korábban Kadar Hunor büntetőjogásszal, Csoma Botond jogász képviselővel -, amelyekből kiderül, hogy az ügyészség függetlenségét féltő nyilatkozatok alaptalanok. Hogyan terjedhetett el mégis széles körben ez a nézet? (tovább…)
Continue ReadingAkadémiák
Nem tudom, feltűnt-e a kedves hallgatóknak, hogy manapság mennyire elszaporodtak az akadémiák. Napjainkban nem csupán a tudományoknak, nemcsak a zenei, képzőművészeti vagy éppen katonai képzésnek, hanem a legtöbb művészeti ágnak és rengeteg sportágnak is meg van a maga külön akadémiája, így maga a fogalom is átértékelődött. (tovább…)
Continue ReadingMilyen évünk lesz?
Tegnap, január 31-én azt álmodtam, hogy még nem vagyok túlkoros, és a neves erdélyi hírportálnál épp jóslat-összeállítást szervezünk az új évről, a publicisták ? a sok jóska, teljes állományban! ? egymást licitálják túl, hogy olvasóinknak kapaszkodót nyújtsanak az új évhez…. Aztán felébredtem.
Immár ébren olvastam egy világhírű tudós vízióját: ez év májusában az emberiség végre találkozik a földönkívüliekkel, és nem sok köszönet lesz benne. (tovább…)
Continue ReadingEvangélikus igehirdetés, február 4.
Deák Bálint Sándor, simonyifalvi evangélikus lelkész hirdet igét.
Continue ReadingÖsszefogtak a kézművesek
A Natúra Stúdió vendége Both Rita és Puskai Melinda kézművesek.
Continue ReadingEgy asszimiláns feljegyzései Bukarestben
Novemberben jelent meg egyidőben románul és magyarul a Curtea Veche kiadónál Székely Ervin Egy asszimiláns feljegyzései című könyve, amelyet január…
Continue Reading