Fiatal újságíró éveimben úgy hozta a sors, hogy alkalmam volt többször is bekopogni Méliuszék bukaresti lakásába, sőt néhány napon át elkísérhettem Méliusz Józsefet székelyföldi irodalmi körútján, amelynek ezúttal teljesen más volt a visszhangja, mint egykoron, a két világháború között, amikor ? hogy finoman fogalmazzak ? több korabeli nagyság zokon vette a térséget érintő kritikai megjegyzéseit.
Continue Reading2019. augusztus 23.
A műsor témái: Lemondott az olasz kormányfő. Hetven nappal a Brexit tervezett határideje előtt még senki sem tudja, hogy mi…
Continue ReadingSakk-matt
Kevesen tudják, hogy Caissa, a sakkjátékosok védőszentje, a sakk istennője nem a görög vagy a római mitológia alakja, hanem nevét egy angol költő alkotta meg egyik költeményében a tizennyolcadik században.
Minthogy azzal is inkább a beavatottak vannak tisztában, hogy Élő Árpád magyar származású, amerikai fizikaprofesszor csak a huszadik században rakott rendet a sakkjátékosok addig nehezen értékelhető, szubjektív világában, méghozzá statisztikai módszerekkel.
Szeretem a saját fantasy világomat – interjú Lupescu Katával
Magabiztos, szerény, törékeny és határozott ? így jellemezhetném Lupescu Katát, de nem az a dolgom, hogy jellemezzem, hiszen bemutatja ő…
Continue ReadingTragikusan komikus
Véleményem szerint a sajtó nem aknázta ki eléggé a választási kampány tragikus és a népszavazás komikus – mondjam tudálékosan – szubsztanciáját.
Az idei európai parlamenti választások főleg amiatt fontosabbak minden eddiginél, mert soha ilyen nagy nem volt a tanácstalanság a tennivalókat és az unió jövőjét illetően. Valahogy az történik, amit Mark Twain úgy fejezett ki, hogy „miután végképp szem elől tévesztettük a célt, megkettőztük erőfeszítéseinket”.
(tovább…) Continue ReadingEldobható-e a világ?
A Natúra stúdió mai adásában dr. Farkas György vegyészt, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusát hallják.
Continue ReadingMi lesz itt/ott?
Az USA déli részein tomboló Harvey hurrikán minden jel szerint felülmúlja a tizenkét évvel ezelőtt New Orleansben és környékén pusztított Katrinát, amely eddig magasan a legnagyobb kárt okozta az Egyesült Államok vihar-történetében; horrorba illő legújabb fenyegetése a rezervátumok aligátorainak kiszabadulása. A természeti csapás, beleértve a hatalmas esőzéseket, iszonyú veszteségeket jelent, ráadásul a klímaváltozás miatt egyre nő a veszélye a minden eddiginél nagyobb szélviharok kialakulásának. (tovább…)
Continue ReadingMire számíthatunk még?
Kelemen Hunor kijelentését hallva a ?mély államról? ? igen, államról van szó, mély államról, nem pedig mély álomról ? először mosolyoghatnékom támadt. A ?láthatatlan hatalom? ? melynek létére ugyancsak Kelemen Hunor figyelmeztetett ? zavartalanul működik szép hazánkban, már 1919 óta. (tovább…)
Continue ReadingEgész héten tartanak a XVII. bukaresti magyar napok
Magyarország Kincseit bemutató fotókiállítással kezdődött idén a XVII. bukaresti magyar napok rendezvénysorozat a Petőfi Sándor Művelődési Központban.
(tovább…) Continue ReadingMajálist tartottak hétvégén Csíkszeredában
Idén is népszerűnek bizonyult a Csíkszereda központi parkjában tartott Csíki Majális.
(tovább…) Continue ReadingMég mi számít fogalmazási hibának?
Legutóbb a fogalmazási hibák kerültek nagyító alá. A szótévesztés kapcsán egyebek mellett a gondtalan és a gondatlan, illetve az egyelőre és az egyenlőre kifejezéseket ragadtam ki, majd rátértem a szószaporításra és a terjengős kifejezések használatára.
(tovább…) Continue ReadingGrönlandtól Amazonasig
A klímaválság politikai viták kereszttüzébe került, ezzel valószínűleg minden esély elszállt arra nézve, hogy megússzuk. Pozitív visszacsatolásos folyamatok kaotikussá, azaz alighanem visszafordíthatatlanná teszik a földi klímaváltozást. Az önző érdek, a felelőtlenség eljátssza az utolsó lehetőséget is. A vita globalizálódik, de nem a probléma megoldásáról szól, hanem arról, hogy létezik-e a probléma.
Continue Reading