Műsorok

Fiatal újságíró éveimben úgy hozta a sors, hogy alkalmam volt többször is bekopogni  Méliuszék bukaresti lakásába, sőt néhány napon át elkísérhettem Méliusz Józsefet székelyföldi irodalmi körútján, amelynek ezúttal teljesen más volt a visszhangja, mint egykoron, a két világháború között, amikor ? hogy finoman fogalmazzak ? több korabeli nagyság zokon vette a térséget érintő kritikai megjegyzéseit.

Kevesen tudják, hogy Caissa, a sakkjátékosok védőszentje, a sakk istennője nem a görög vagy a római mitológia alakja, hanem nevét egy angol költő alkotta meg egyik költeményében a tizennyolcadik században.
Minthogy azzal is inkább a beavatottak vannak tisztában, hogy Élő Árpád magyar származású, amerikai fizikaprofesszor csak a huszadik században rakott rendet a sakkjátékosok addig nehezen értékelhető, szubjektív világában, méghozzá statisztikai módszerekkel.

Véleményem szerint a sajtó nem aknázta ki eléggé a választási kampány tragikus és a népszavazás komikus – mondjam tudálékosan – szubsztanciáját.

Az idei európai parlamenti választások főleg amiatt fontosabbak minden eddiginél, mert soha ilyen nagy nem volt a tanácstalanság a tennivalókat és az unió jövőjét illetően. Valahogy az történik, amit Mark Twain úgy fejezett ki, hogy „miután végképp szem elől tévesztettük a célt, megkettőztük erőfeszítéseinket”.

A klímaválság politikai viták kereszttüzébe került, ezzel valószínűleg minden esély elszállt arra nézve, hogy megússzuk. Pozitív visszacsatolásos folyamatok kaotikussá, azaz alighanem visszafordíthatatlanná teszik a földi klímaváltozást. Az önző érdek, a felelőtlenség eljátssza az utolsó lehetőséget is. A vita globalizálódik, de nem a probléma megoldásáról szól, hanem arról, hogy létezik-e a probléma.